BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német pártfinanszírozási botrány

Jogosulatlanul jutott hárommillió euró állami támogatáshoz a bajor Keresztényszocialista Unió (CSU) 1993 és 1999 között - állította a Stern magazin. A német törvényhozás alsóházának szociáldemokrata elnöke, Wolfgang Thierse és az államügyészség egyaránt vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

Thomas Goppel, a CSU főtitkára visszautasította a vádakat, és lemondásra szólította fel a házelnököt, mivel szerinte az akció célja csupán Edmund Stoiber bajor miniszterelnöknek, a CSU vezetőjének lejáratása - számolt be a Netzeitung.

A vád szerint a bajor politikai erő a párt lapjáért és hírleveléért befolyó összegeket pénzadományként tüntette fel, amivel a bevétellel azonos összegű állami támogatáshoz jutott. A kisebbik koalíciós partner zöldek több képviselője is mérsékletre intette a CSU-t, és a házelnök törvényes kötelezettségének nevezte az eset kivizsgálását. Goppel szerint viszont a parlament illetékes szerve már 1994-ben vizsgálta a CSU gyakorlatát, és jogszerűnek találta.

A főtitkár szerint a botrány kirobbantásának célja Stoiber pozícióinak gyengítése még azelőtt, hogy a CSU és testvérpártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hónap végén döntene a kancellárjelölt személyéről. Eddig sem Stoiber, sem Angela Merkel CDU-elnök nem jelentette be hivatalosan szándékát a jelöltség megpályázására, de a kulisszák mögötti csatározások régóta folynak kettejük között. Egy szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint a németek 68 százaléka szerint Stoibernek több esélye van legyőzni Schrödert, mint Merkelnek - írta a CNN.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.