Szívesen fogadják az eurót a monetáris unión kívül álló EU-tagok, Nagy-Britannia, Svédország és Dánia üzleteiben. Elemzők elsősorban Dániában látnak esélyt a közös valuta gyors elterjedésére még az ország EMU-tagsága előtt, hiszen az európai árfolyam-mechanizmusban való részvétel szűk korlátok közé szorítja a korona euróval szembeni ingadozását. Egy dán munkáltatói szervezet felmérése szerint az ország üzleteinek háromnegyede fogadja majd el az eurót, tíz százalékuk pedig a közös valutában is feltünteti árait. Anders Fogh Rasmussen kormányfő azonban kizárta, hogy a közeljövőben referendumot írjon ki a monetáris unióba való belépésről, mert nem akar újabb kudarcot kockáztatni - írja a Financial Times.
Az euró megjelenése felszította a Nagy-Britannia európai szerepével kapcsolatos vitákat. Pierre Moskovici francia Európa-ügyi miniszter újév napján arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia nem emelkedhet a kontinens vezető hatalmai közé, amíg kívül áll a monetáris unión. Peter Hain brit Európa-ügyi miniszter szerint azonban országa már ma is vezető hatalom Európában, ami ugyan valóban nem lenne fenntartható, ha a konzervatív párt törekvéseinek megfelelően örökre kizárnák a tagság lehetőségét. Utalt arra, hogy az euró átvételének előfeltételéül szabott öt gazdasági teszt - amelyek a konvergenciát, a növekedés fenntarthatóságát, a rugalmasságot, a munkaerőpiacot és a London pénzügyi központ szerepére gyakorolt hatásokat fedik le - értékelését vélhetően már a jövő júniusi határidő előtt elvégzik. Brit pénzügyminisztériumi források szerint a gazdasági feltételek teljesülése esetén a csatlakozásról szóló referendumot már 2003 júniusában vagy őszén kiírhatják.
Míg a britek 58 százaléka változatlanul ellenzi az euró átvételét - bár 62 százalékuk biztosra veszi, hogy az tíz éven belül megtörténik -, addig a svédek többsége már a közös valuta pártján áll. Miután Goran Persson svéd miniszterelnök a múlt héten elképzelhetőnek nevezte, hogy már az idén ősszel megtartják az euróról szóló népszavazást, a korona árfolyama tegnap húszhetes csúcsot ért el az euróval szemben - írja a Reuters. Elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy a spekulánsok a korona jelenleginél magasabb árfolyamon rögzített csatlakozását várják az euróhoz. A legtöbb megfigyelő azonban egyetért abban, hogy a referendumot csak később, valószínűleg 2003 tavaszán írják majd ki, ami 2005-ös belépést tenne lehetővé.
fizetőeszköz Nagy az érdeklődés az euró iránt Közép- és Kelet-Európában is. Ausztria expressz-készpénzszállítási szerződést kötött a német Bundesbankkal, arra számítva, hogy a jelentős mennyiségű márkaállománnyal rendelkező közép- és kelet-európaiak tömegével árasztják majd el az osztrák bankokat euróvásárlás céljával - írja a The Wall Street Journal Europe. Az eurózóna országaiban ugyanis március 31-ig díjmentesen váltják át az összes megszűnő valutát euróra. Lengyelországban a jegybank becslése szerint az emberek 1-1,5 milliárd euró értékben tartanak otthon megszűnő európai valutát, és a kereskedelmi bankok élénk forgalomra számítanak az elkövetkező napokban. VG-összeállítás-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.