Tavalyi pénzeket hoz az új év
A kormány még augusztusban döntött a magyar sport plusztámogatásáról. Miután az Országgyűlés decemberben elfogadta a zárszámadást, 62 sportág 423 szakosztálya juthatott volna még 2001-ben összesen 850 millió forintos támogatáshoz. Az előzetes tervekben egyébként még főleg az utánpótlás-fejlesztés néven elkülönített 1,1 milliárd forint felosztásáról beszéltek az illetékesek. A zárszámadással azonban véglegessé vált, hogy a támogatás kiosztásánál elsősorban a nemzetközi eredményesség szempontjait vették figyelembe az ISM szakemberei, így tizennégy szakszövetséghez tartozó különböző szakosztály több mint 324 millió forinton osztozhat majd. Lapunk értesülése szerint az ISM a sportági szakszövetségek vezetőinek a véleménye alapján döntött a támogatások jogosultságáról.
A sikersportágak közül a legtöbb pénzt, összesen 112,6 millió forintot a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) oszthatná szét 15 szakosztály között. Füleky András, a MKKSZ főtitkára lapunknak elmondta: noha még újév előtt ígérték a támogatást, a pénz egyelőre nem érkezett meg a szövetség számlájára. Ugyanakkor az aránytalanságok miatt is mind többen emelik fel hangjukat: amíg ugyanis öt egyesület 103 millió forinton osztozik, addig tíznek mindössze kilencmillió jut. Igaz, mivel az MKKSZ még a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) sem jutott a számukra jóval korábban megítélt 57 millió forinthoz, a szövetség azzal indítja az újévet, hogy visszamenőleg rendezi az elmaradt egyesületi támogatásait, kifizetetlen számláit. Hasonló a helyzet az utóbbi időben egyik legjobban szereplő magyar csapatsportágat irányító Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) esetében is. A jóval kevesebb pénzhez, 36,4 millió forinthoz jutó MKSZ-hez sem érkezett meg egyelőre a támogatás, sőt az MKSZ (hasonlóan az MKKSZ-hez) ugyancsak nem kapta még meg a MOB-tól a szövetségnek ígért 15 millió forintot.


