Könnyítés az utazási irodáknak
Az utazási irodákra vonatkozó forgalmiadó-szabályok egyszerűsítésével és a meglévő versenytorzító előírások kiküszöbölésével igyekszik az ágazatban tevékenykedő vállalkozások helyzetét megkönnyíteni az Európai Bizottság. A Frits Bolkestein belső piaci biztostól származó előterjesztés kiterjesztené azon rendszer alkalmazásának körét, amely révén az utaztatók nem teljes bevételük, hanem mindössze haszonrésük után fizetnek forgalmi adót.
E szabály bevezetésének oka az volt, hogy az uniós cégek által az EU-n kívül kifizetett szolgáltatások - például szállodabérlés - után az iroda az ott szokásos adót is megfizeti, így az unióban eladott csomag teljes mértékű adóztatása kettős terhet róna a vállalkozásra. Lehetőség van ugyan a külföldön fizetett áfa visszaigénylésére, ám ez nehézkes folyamat; ebből kiindulva az uniós törvényalkotók lehetővé tették, hogy az utazási irodák csak a csomagon képződött nyereségükre fizessenek adót, aminek fejében viszont nem igényelhetik vissza a külföldön megfizetett összegeket - magyarázza a bizottsági közlemény.
Ez a könnyítés mindeddig csak a magánszemélyeknek eladott utazások esetében volt érvényes, ám a mostani javaslat - az ágazati gyakorlat változásához igazodva - a más uniós utaztatócégnek eladott csomagokra is kiterjesztené azt. A versenyfeltételek egyenlővé tétele jegyében egyúttal megszűnne Dánia, Írország és Hollandia azon joga, hogy teljes mértékben mentesítse utazási irodáit a forgalmi adó megfizetésétől.
Az internetes eladások bővülésére válaszolva Brüsszel azt is javasolja, hogy az EU-n kívüli, de uniós ügyfeleknek szállító utazási cégek kötelesek legyenek az adott tagállamban bejegyeztetni magukat adófizetés céljából. Végezetül az irodák gyakorlati munkájának megkönnyítését szolgálja a terv azon eleme, amely az adófizetés alapját képező haszonrés számításának módját szabályozná a jelenleginél áttekinthetőbb módon (a javaslat teljes szövege a http://europa.eu.int/comm/taxation_customs/whatsnew.htm internetes oldalon olvasható). Az európai utazási irodák szervezetei üdvözölték az előterjesztést. (VG)


