Jó esély van arra, hogy júniusban a világörökség részévé váljon a budapesti Andrássy út, Hősök tere és a millenniumi földalatti vasút, illetve ehhez a területhez kapcsolódva a pesti Broadway, a Városliget és a VII. kerületi régi zsidó negyed - hangzott el a témáról rendezett tegnapi szakmai konferencián.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000 végén kérte a világörökséggé nyilvánítást. Az UNESCO illetékes bizottsága 2001 februárjában elfogadta a kérelmet, és felvette a területet a várakozók listájára. A kijelölt városrész fenntartása, fejlesztése és az építészeti értékek megőrzése érdekében el kellett készíteni és a bizottság elé terjeszteni az egész körzet egységes kezelési tervét. A meglévő világörökségi terület - a budai Vár és a Duna két partja -, valamint ennek kiegészítéseként az újonnan felterjesztett rész egységes kezelési tervének dokumentációját tavaly decemberben küldték Párizsba. Az UNESCO világörökség-bizottsága júniusban Budapesten tartja éves ülését, s ekkor dönt az új felterjesztésekről. Várhatóan a magyar kérést kedvezően bírálják el, így az érintett városrészek fejlesztésénél 2003-tól az egységes kezelési tervben megfogalmazottakat is figyelembe kell majd venni. Szakértők szerint a világörökségi területek iránt megnő majd a turisztikai s azzal együtt a befektetői érdeklődés is.

A budapesti helyszínek mellett még két magyar előterjesztés vár döntésre, Tokaj és Visegrád felvétele. (VG)