Kipipálva az agrárfejezet fele
Martonyi János szerint a tárgyalás egész menetére is kedvező hatással lehet a lengyelek esetében a földvásárlási kérdés lezárása. "Kiiktatott valamit, ami lassíthatta volna a tárgyalások menetét" - mutatott rá. A magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a földvásárlási tilalom hosszabb időre (tizenkét évig) szóló fenntartását speciális - például történelmi - okok indokolhatják. A lengyel szabályozás egyébként is jelentős mértékben eltér: a külföldiek földvásárlása Lengyelországban részben ma is lehetséges, csupán engedélyhez kötött (hasonlatosan az úgynevezett második ingatlanok vásárlásához).
Martonyi amúgy nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a tárgyalások későbbi szakaszában Magyarország újranyisson fejezeteket, akár a tőke mozgásával foglalkozót is, ez végül is része a tárgyalási feltételeknek, de szavai szerint konkrétan a földvásárlás esetében ennek egyelőre nem igazán látná okát. Szavai szerint a hétéves átmeneti mentesség megfelel a magyar gazdák érdekeinek.
Hasonló álláspontot vallott Pavel Telicka cseh főtárgyaló is, úgy vélvén, hogy "figyelembe kell venni (az egyes tagjelölteknél felmerülő) speciális érdekeket". Óvatosabban fogalmazott a szlovák főtárgyaló, Jan Figel, aki szerint esetleg komplikációkat okozhat, ha a szlovák-lengyel határ túloldalán tovább tart az a tilalom, amit néhány kilométerrel arrébb Pozsony már feloldani kényszerül majd. Mindezek alapján úgymond nem zárható ki a tőkefejezet szlovák újranyitásának a lehetősége.
Jan Truszczinski lengyel főtárgyaló - miután kijött az Eneko Landaburu uniós főtárgyalóval valamennyi jelölt tegnapi tárgyalópartnerével folytatott alkuról - a maga részéről igyekezett minimalizálni annak jelentőségét, hogy EU-részről feltételül szabták: a csatlakozás utáni harmadik évben Varsótól részletes tervet várnak arról, hogy Lengyelország megkezdi a korlátozások fokozatos liberalizálását. (Kilátásba helyezték a témakörrel kapcsolatban zajló lengyel törvényalkotás monitorozását: a szejmben jelenleg folyik a vita a "mezőgazdasági tevékenység" és az "egyéni agrárvállalkozó" fogalmának meghatározásáról.)
A szerdai forduló másik érdekességét a cseh delegáció nyújtotta, amely a tagjelöltek közül elsőként jelentett be igényt arra, hogy alkalmazzáka a "probléma- elszigetelési" lehetőséget. Eszerint kérte, hogy a közlekedési fejezetet úgy tekintsék lezártnak, hogy a cseh szolgáltatókra kiszabott belső fuvarozási tilalom ("kabotázs") megoldását a későbbiekre halasztják. Telicka szerint ez ügyben több országgal is kétoldalú tárgyalást folytatnak, és Prágának még bizonyos időre van szüksége.
Fóris György - Brüsszel


