BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömeges olasz földigény

A földhivatalok nem jegyeztek be olaszok számára földtulajdont, de zsebszerződés jellegű megállapodások születhettek az FVM üzletközvetítő tevékenysége nyomán. Szakértők szerint ellentétes volt a kormányzati törekvésekkel, hogy a tárca tömeges külföldi befektetési szándékok megvalósulása mellett lobbizott.

Tömegesen érkeztek az FVM-hez a termőföldvásárlásra irányuló olasz befektetői igények, miután az agrártárca egy 1999. évi veronai kiállításon ígéretet tett a befektetési szándékok felkarolására - derül ki a minisztérium eddigi vizsgálataiból. Az FVM egy lapunkban megjelent cikk nyomán folytatott utólagos tájékozódást az ügyben. A birtokunkba jutott dokumentumból ugyanis kiderült, hogy a földdel kapcsolatos olasz kérésekről pontos név- és címjegyzéket tartalmazó összeállítások érkeztek az olasz kereskedelmi külképviselettől a minisztérium termelési helyettes államtitkárságára (VG, 2002. március 5.). Információink szerint a tárca ezután az igényeket több ágazati szervezethez is kiközvetítette.

Biztosra vehető, hogy a földhivatalok egyetlen olasz földtulajdonszerzést sem jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba az ügyek nyomán - közülte lapunkkal Horváth Gábor, az FVM főosztályvezető-helyettese. A külföldi földvásárlásokat ugyanis az 1994-től hatályos földtörvény és az ahhoz kapcsolódó szigorú ellenőrzés tiltotta. Azt azonban a főosztályvezető-helyettes nem tartotta kizártnak, hogy a kapcsolatfelvétel révén - miként más külföldi befektetők is - az ideérkező olasz érdeklődők zsebeszerződés jellegű ügyletekkel (például haszonélvezeti jog bejegyeztetésével) néhány esetben megpróbálhattak földekhez jutni. Emellett a termőterületekre 300 hektárig törvényes módon haszonbérleti szerződéseket is köthettek, legfeljebb tíz évre.

Mucsi Imre, az FVM volt termelési helyettes államtitkára lapunknak korábban úgy nyilatkozott, hogy a veronai tárgyalásokon nem volt szó magyarországi olasz földvásárlásokról, és az agrártárca akkori vezetése a földbérletet sem preferálta. A minisztérium azt szerette volna elérni, hogy a külföldiek tőkét hozzanak a forráshiányos mezőgazdaságba, és a magyar termelőkkel közös vállalkozásokat hozzanak létre.

A külképviseleti igénylistából kiderül, hogy az olaszok a földszerzés mellett főként állattenyésztő telepeket vettek volna. Ágazati szakértők önmagában is aggályosnak minősítik, hogy a minisztérium konkrét természetes és jogi személyek befektetése érdekében lobbizott. Úgy tudjuk azonban, hogy a szakmai szervezeteknek küldött FVM-es ajánlatkérő levelekre érdemben senki sem reagált, ezért a befektetési együttműködés hivatalos formában nem valósult meg. Az agrártáca akkori szerepvállalása ugyanakkor még inkább felkelthette a külföldi érdeklődést a magyarországi termőföldek iránt, így a minisztérium közvetítő tevékenysége ellentétes volt a hazai gazdálkodók helyzetbe hozására irányuló kormányzati törekvésekkel - állítják szakértők.

Hazafi László

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.