A pékek növelnék a kenyér árát
A mintegy 2000 sütőipari üzem 70 százaléka áll kapcsolatban a kereskedelmi láncokkal, ezért az ágazatot alapvetően érinti, hogy a hónapok óta szorgalmazott kenyéráremelést az üzlethálózatok máig nem fogadták el - állítják a pékek. Marton István, a Magyar Pékek Ipartestületének (MPI) elnöke lapunknak elmondta: a sütőipari vállalkozások zömének a tavalyi eredményekből már sikerült némi tartalékot képeznie, ezért most lehetősége nyílhatna a további erősödésre. Az elmaradt árnövelés miatt azonban félő, hogy sokuk az idén mégis tönkremegy - tette hozzá.
Más sütőipari vélemények szerint a drágítást most már az országgyűlési választások is hátráltatják, mivel a kenyérféleségek fogyasztói szempontból "érzékeny" árucikkeknek számítanak. Mint ismert, a pékek eredetileg január elsejétől szerették volna 10-12 százalékkal emelni átadási áraikat, elsősorban a növekvő minimálbérre és a dráguló energiára hivatkozva. Az emelésről az év eleje óta számos megállapodás született a kereskedők és a sütőipari szervezetek között, de azokat az üzlethálózatok az utolsó pillanatokban rendre visszamondták. A legutóbbi jelzések szerint a drágításról a húsvéti ünnepek után lettek volna hajlandók ismét tárgyalásokat kezdeni sütőipari beszállítóikkal.
Vannak újabb kereskedői ígéretek, de már nem lehet tudni, mennyire lehet komolyan venni azokat - fogalmazott Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója. Állítása szerint az esetleges drágítás lehetséges mértékét sem lehet már tisztán látni, miközben például az üzemanyagárak az elmúlt időszakban ismét növekedtek. Ugyanakkor közölte: elképzelhető, hogy az egyik üzletlánc mától mégis megkezdi az áremelést. Azt azonban nem kívánta megnevezni, melyik hálózatról van szó.
Mint lapunk híradásából ismertté vált, az MPI versenyhivatali beadvány elkészítését fontolgatja, mivel a szervezet szerint az élelmiszerláncok a drágítás megakadályozásával visszaélnek gazdasági erőfölényükkel. Marton kérdésünkre megerősítette: "egyáltalán nem lehet levenni a napirendről", hogy az ipartestület a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul. Az érdekképviselet jogászokat bízott meg az ügy körültekintő elemzésével és előkészítésével, mivel az elnök szerint az üzletláncok is felkészültek a versenytörvényből.
A sütőipari üzemeket érheti termelői kartellvád, mert közösen jelentették be a kereskedőknek áremelési elképzeléseiket - reagált Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Ezért biztos abban, hogy egy sütőipari beadvány esetén a GVH alaposan megvizsgálná, valójában kiknél indítson eljárást. Nincs "kereskedői egységfront" a pékek ellen, az élelmiszerláncok semmilyen tárgyalástól nem zárkóznak el. Ugyanakkor egyértelmű álláspontjuk az, hogy a sütőipari drágítási tervek túlzottak - szögezte le a főtitkár.
Vámos szerint a kenyérféleségeknél és a péksüteményeknél inflációkövető drágításról lehet szó, amely csak egy folyamat eredményeként jelentkezhet a fogyasztói árakban. Más forrásból úgy értesültünk, hogy az átlagos áremelés a pékek által szorgalmazott 10-12 százalék felét teheti ki az idén. Az OKSZ főtitkára kérdésünkre elmondta: a sütőipari igények részben jogosak a költségnövekedések miatt, két számjegyű kenyérdrágítást viszont nem fogadna el, vagy csak jelentős keresletcsökkenéssel viselne el a hazai piac. Ez pedig sem a pékeknek, sem a kereskedőknek nem lehet érdeke. A sütőiparnak az uniós csatlakozás közeledtével szüksége lehet versenyképesség-javító beruházásokra, de a kereskedők és a fogyasztók az elmaradt fejlesztések finanszírozását nagy tömegben és egyszerre nem tudják felvállalni - tette hozzá Vámos.
Hazafi lászló


