A ma is több fontos uniós intézménynek otthont adó Brüsszel néhány éven belül Európa valódi fővárosává fog válni - szögezte le Romano Prodi európai bizottsági elnök és Guy Verhofstadt belga kormányfő az erre vonatkozó előzetes szakértői elemzések közzététele kapcsán. A 2000. decemberi nizzai csúcsértekezleten döntés született arról, hogy az EU bővítését követően a belga fővárosban tartanak valamennyi uniós csúcsértekezletet, az addig hátralévő években pedig minden második ilyen összejövetelt - a jelenlegi változó, tagállami helyszínekkel szemben - Brüsszelben szervezik majd meg.

A részben gyakorlati, részben demonstratív okokkal magyarázott döntés ugyanakkor komoly városfejlesztési kérdéseket vet fel. Ahogy a bizottság által meghívott szakértők egyike fogalmazott, az "európai negyed" mindeddig teljesen tervszerűtlenül épült, azt a benyomást keltve, mintha a várost meteorbecsapódásként vagy bombatalálatként érte volna a közös intézmények odatelepülése. Verhofstadt szerint ezek a hibák nem ismétlődhetnek meg, így a további építkezéseket csak egy átfogó, a meglévő hivatali negyed egészének rehabilitálását is tartalmazó fejlesztési terv alapján szabad végrehajtani. Ennek első lépéseként néhány héten belül meghatározzák a tanácsüléseknek otthont adó új épület helyszínét, megvalósításra pedig nemzetközi pályázatot hirdetnek - derül ki a belga miniszterelnök beszédéből.

Munkatársunktól