Még összejöhet a Medgyessy-Orbán vita
Bár Medgyessy Péter egyelőre megengedően fogalmazott a pénteki miniszterelnök-jelölti vitát illetően, Borókai Gábor kormányszóvivő már úgy nyilatkozott, örvendetes, hogy a szocialista kormányfőjelölt feladta korábbi hezitáló álláspontját, s ott lesz a közgazdaság-tudományi egyetemen.
Medgyessy Péter tegnap az általa megjelölt időben és helyszínen, a Béke Szállóban - ahol hiába "várta" Orbán Viktort - csupán annyit mondott: nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy április 5-én mégis elmegy az egyetemre. Mint ismert, ezt a helyet és időt a miniszterelnök jelölte meg, mondván, elfogadta a szocialista miniszterelnök-jelölt kihívását.
Egyelőre nem tudni, hogy az MSZP kormányfőjelöltje valóban megváltoztatja-e korábbi, az április 5-i vitát elutasító magatartását. Több szocialista politikus lapunknak úgy fogalmazott, hogy a párt stratégái még nem mondták ki a végső szót. Ám az sem kizárt, hogy az eddigi taktikával azt akarta elérni az MSZP: mindennap legyen hír a vitáról, s arról, hogy a miniszterelnök nem hajlandó változtatni merev álláspontján. Korábban a szocialisták azt hangsúlyozták: elfogadhatatlan az Orbán Viktor által kijelölt időpont, mert a kampánycsend miatt már nem tudósíthatnak róla a másnapi lapok, s az elemzők sem fűzhetnek véleményt a vita kimeneteléhez.
El kell dönteni, mi a fontosabb: a személyes büszkeség, azaz, hogy ne hagyja, hogy diktáljanak neki, vagy az embereknek az a joga, hogy tudják, milyen lehetőségek közül választhatnak - fogalmazott Medgyessy Péter. Bárhogy is jutott Medgyessy Péter arra a következtetésre, hogy ott lesz a közgazdasági egyetemen, jól döntött, hiszen a választópolgárok számára fontos ez a találkozó - ezt már Borókai Gábor kormányszóvivő fűzte hozzá.
Tegnap egyébként az MSZP kormányfőjelöltje Mélykuti Ilona televíziós és Bolgár György rádiós műsorvezető közreműködésével válaszolt a Béke Szállóban megjelent újságírók kérdéseire. A helyszínre ellátogatott Torgyán József is, hogy a korábbi ígéretéhez híven helyettesítse Orbán Viktort. Miután közölték vele, hogy Medgyessy Péter kizárólag Orbán Viktorral kíván vitába szállni, az FKGP elnöke elhagyta a szállodát, ahova megérkezett Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke is. Utóbbi április 4-ére hívta meg az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét. Medgyessy Péter jelezte, ott lesz.
Munkatársainktól


