Dánia arra kívánja felhasználni a július elsején kezdődő féléves EU-elnökségi tisztét, hogy elérje az unión kívülről eredő migráció egységes korlátozását. Koppenhága korábban nemzeti hatáskörben szigorított a menekültstátus megadásán és a már ott élő külföldiek ellátásán.
Mint az EUobserver közölte, a dán kormány mindenekelőtt kiterjesztené a biztonságos harmadik államok körét, ahol a menedékkérők először jelentkeztek a hatóságoknál, és ahová alapos eljárás nélkül ki lehetne toloncolni az érkezőket. Ezzel az EU-szerte "asyl-shopping" néven ismert eljárásnak szeretnék elejét venni, amelynek keretében a külföldiek több államban is beadták kérvényüket, s végül ott telepedtek le, ahol a legjobb feltételeket találták. A biztonságos harmadik államok köre kiterjedne mindenekelőtt az uniós tagországokra, a többi fejlett nyugati államra, illetve fokozatosan az EU-tagjelöltekre.
A Bécsben megjelenő Der Standard idézi Bertel Haardert, aki jelenleg a külföldiek integrálásáért felelős miniszteri posztot látja el a dán kormányban (három hónap múlva pedig az uniós bel- és igazságügy-miniszteri tanács elnökségét is átveszi). A politikus erre készülve adott nyilatkozatot egy helyi lapnak, amelyben meggyőződését fejezte ki aziránt, hogy közös szabályozással enyhíteni lehetne a menekültügyi nyomást mind Dániára, mind az EU egészére.
A korábban a messzemenő toleranciájáról ismert skandináv államban uralkodó feszültségekkel a The Washington Post is foglalkozott. A lap emlékeztet a legutóbbi választások eredményére, amelyeken egy bevándorlásellenes platformmal fellépő párt közel kétszeresére, 12 százalékra növelte parlamenti súlyát. Tette mindezt azzal a plakáttal - írja a lap -, amelyen egy szőke kislány volt látható, azon felirat kíséretében, hogy "Mire ő nyugdíjba megy, Dániában muzulmán többség lesz". Az 5,3 millió lakost számláló államban 300 ezer bevándorló él, többségük muzulmán. Közöttük 50 százalékos a munkanélküliség, egyes etnikumok (például a szomáliaiak) körében az arány 90 százalék. A jóléti ellátás azonban eddig olyan bőkezű volt, hogy igazából nem is voltak ösztönözve álláskeresésre: egy házaspár két gyermekkel például 2400 dollárnak megfelelő összegű havi juttatásban részesült.
A néhány héttel ezelőtt foganatosított szigorítások keretében jelentősen, 30-50 százalékkal csökkentették, illetve a családmérethez igazították a juttatások összegét, megszigorították - és saját lakáshoz, illetve 5800 dollárnak megfelelő készpénz meglétéhez kötötték - a külföldiekkel való házasságkötést.
VG-összeállítás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.