BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ugrásszerűen javult a lakossági bizalom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Márciusban jelentősen emelkedett a lakossági bizalom, így az ezt reprezentáló index történelmi csúcspontját érte el - áll a GKI jelentésében. A 8,5 pontos növekedés után -5,4 ponton áll a mutató.

A háztartások pénzügyi helyzetük jelentős javulását érzékelték, és a következő 12 hónapban ennek folytatódását várják. A mutató értéke így egyértelműen a választások előtti hagyományosan gyors bérkiáramlásnak is köszönhető. Ezt az is bizonyítja, hogy 1998-ban a választások előtti időszakban hasonló magasságokba emelkedett a bizalmi index. Emellett az emberek az infláció mérséklődését is erősebbnek érzékelték, amiben valószínűleg szezonális hatások is szerepet játszottak, hiszen a január (és részben a február) az árkorrekciók időszaka, az egy éven belül történő áremelések döntő többsége ekkor történik. Kissé erősödött a lakosság vásárlási kedve és nőtt a hitelt felvevők aránya is.

Kisebb mértékben javultak az üzleti szféra várakozásai, elsősorban a termelési színvonal és a rendelésállomány megítélése lett kedvezőbb. Utóbbin belül azonban romlottak az exportmegrendelésekkel kapcsolatos kilátások. Ez arra utal, hogy a világgazdasági konjunktúra javulását egyelőre nem érzékelik a hazai vállalatok. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.