Egy hónapot késik a Széchenyi-kártya startja
Május végére-június elejére ígérték, ám vélhetően csak egy hónappal később indulhat a Széchenyi-kártya-program - tudtuk meg Tardos Jánostól, a KAVOSZ Rt. igazgatóságának tagjától. Ezt a program lebonyolítására 20 millió forinttal alapított közös társaságot már április végén bejegyezték. Ezzel lehetőség nyílt a bruttó 340 millió forint állami támogatás igénybevételére (áfáját a KAVOSZ nem igényelheti viszsza). Így megkezdődhetett az informatikai rendszer kiépítése, amely várhatóan egy hónapon belül elkészül. Ehhez a központosított közbeszerzés révén gyorsan és kedvező áron jutnak, mondta.
A programban részt vevő bankokkal - OTP Rt., Postabank Rt. és Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. - folyamatosan tárgyalnak a termék pontosításáról, a hitel felvételének módjáról, az igénybevevők köréről, a szükséges igazolásokról és egyéb feltételekről. Ám a vártnál hosszabb időt vesz igénybe a bankok és a kormányzati szervek eljárásainak és a Széchenyi-kártyának a szinkronba hozása. Eldőlt már például: az újabb hitel feltétele, hogy a vállalkozó a felvételt követő 90. napra az adott keretösszeg (500 ezer vagy egymillió forint) feléig feltöltse a kártyát.
A termék új-, valamint tömegszerűsége sok apró, előre nem látott feladatot - a különböző engedélyek beszerzésétől a Hitelgarancia Rt. számítógépes felkészítéséig - ad. A munkák nagy iramban folynak - mondja a szakember, hozzátéve: egyebek között már a bankkártya tervezetét is jóváhagyták. Így minden remény megvan arra, hogy június végén startoljon a Széchenyi-kártya. Mindenképpen a nyári szabadságolások előtt szeretnék indítani, hiszen így az esetleges hibák még a szerény felfutás idején kiderülhetnek, és az ősztől várható tömeges igénybevétel előtt kiküszöbölhetőek.
Magos Katalin


