Orvosi etikai szabályozás kell
A versenytanács visszavonta azt a mentesítő határozatot, amelyet a versenyhivatal 1999-ben hozott a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexének a hirdetéseket és reklámozást szabályozó rendelkezései kapcsán. A határozat azt tartalmazta, hogy az etikai kódex vizsgált szabályai a versenytörvénybe ütköznek, ugyanakkor mentesítést adott az orvosi tevékenység speciális vonásaira, bizalmi jellegére, nehezen értékelhetőségére tekintettel.
Mint korábban megírtuk, a versenyhivatal bejelentés alapján indított eljárást, és a versenytanács most a piaci körülmények megváltozására alapozottan gondolhatta újra a mentesítő döntést. Megváltozott egyrészt az orvosi munka végzésének szabályozási környezete, különböző tevékenységi formák keletkeztek, és lehetőség van immár vállalkozásban végezhető orvosi munkára. Ily módon a piacra lépés egyik alapkérdésének minősül a gazdasági-vállalkozási célú önmegjelenítés igénye is. A versenytörvényből az nem következik, hogy orvosi tevékenységet lehessen vállalkozásként végezni, ám ha erre lehetőség van, akkor belépnek a jogszabály szerinti követelmények. Mindemellett az elmúlt években a vállalkozásként végzett orvosi tevékenység arányának jelentős emelkedését állapította meg a hivatali vizsgálat, ez is alapot adott a korábbi mentesítő határozat újragondolására.
Az etikai kódex jelenlegi megoldása differenciálatlan - állapította meg a versenytanács. Egyrészt minden tevékenységi formára - a közalkalmazottként és a vállalkozóként ténykedő orvosra - egyforma megközelítést és szabályozást tartalmaz, ami a vállalkozó orvosok és végső soron a potenciális fogyasztók szempontjából versenyjogi alapon megkérdőjelezhető.
A határozat következtében a versenytörvénybe ütközőnek, így jogellenesnek minősülnek az etikai kódex vizsgált pontjai. A versenytörvénynek is megfelelő, a vállalkozói és más tevékenységvégzési formákra is tekintettel lévő, részletesebb és differenciáltabb etikai szabályozást szükséges kidolgozni. (MKK)
Munkatársunktól


