Mégis lesz pályázat a Nemzeti Színháznál
A kulturális miniszter ez év augusztus 31-i beadási határidővel pályázatot ír ki a Nemzeti Színház vezetőjének posztjára - derült ki Görgey Gábor rendkívüli, Huszti Péter kinevezett főigazgatóval közösen tartott tájékoztatóján. A tárca irányítóját az elmúlt időszakban nemcsak az ellenzék, hanem a színházi szakma részéről, illetve Szabó Zoltán szocialista politikus utóbb adott nyilatkozatának tanúsága szerint az MSZP-n belülről is számos bírálat érte előző, rapid döntése miatt.
Görgey Gábor ennek kapcsán úgy fogalmazott: széles egyetértés bontakozott ki, hogy Huszti Péter szakmai múltja mellett népszerűsége folytán is alkalmas a posztra, ám a kinevezés módja által kiváltott "szakmai megrökönyödés" miatt korrigálta álláspontját. A miniszter közölte, a néhány héten belül kiírandó pályáztatásnál a meghívásos verseny híve lenne, de "erről a történtek után szó sem lehet". A kultusztárca első embere megállapodott Huszti Péterrel, hogy december 31-ig ügyvezető főigazgatóként lássa el a feladatot. A színész-rendező azt mondta, még nem döntötte el, indul-e a pályázaton.
A posztot pályázat útján kell betölteni, függetlenül attól, milyen gazdasági formában működik a Nemzeti Színház, és attól is, hogy egyébként mihez lenne joga a miniszternek - reagált a bejelentésre Szabó Zoltán. Az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista tagja szerint Görgey Gábor korábbi döntése nem volt szerencsés, mivel éppen a hasonló gyakorlatot bírálta az MSZP az előző kormány idején. (VG)

