Árthat az importkönnyítés
Kéthetes "mélyebb" vizsgálatot írt elő a kormány annak megállapítására, milyen hatással lehet a hazai agrártermelőre az Európai Unió és Magyarország között tavasszal létrejött, agrárkereskedelmi kedvezményeket bővítő kétoldalú megállapodás - erősítette meg értesüléseinket Németh Imre agrárminiszter. Az újabb kölcsönös könnyítéseknek az eredeti elképzelések szerint július elsejétől kellett volna hatályba lépniük, de azokat eddig hivatalosan sem az EU, sem Magyarország nem hagyta jóvá. Szakértők a magyar kormány beleegyezését eddig formális aktusnak tekintették, mivel a korábbi nyilatkozatok szerint az egyezség jelentős kereskedelmi előnyöket biztosítana Magyarország számára. A Medgyessy-kabinet június végi ülésén azonban az előző koalíció aatt kötött megállapodással kapcsolatban komoly aggályok merültek fel. Németh tájékoztatása szerint az ügy a hatásvizsgálat befejezése után ismét a kormány elé kerül.
Kedvezőtlen eredmények esetén nem kizárt, hogy Magyarország késlelteti majd az új kereskedelmi kedvezmények életbeléptetését - szögezte le.
Mint ismert, Magyarország és az EU - a csatlakozási felkészülés részeként - már 2000-ben kétoldalú agrárliberalizációs megállapodást kötött, amely most is hatályban van. Ezt egészítették volna ki július elsejétől az újabb kétoldalú kedvezmények. Németh elmondta: az eddigi egyezmény aszimmetrikus módon Magyarországnak jóval több előnyt biztosított, mint az EU-nak. Ez tájékoztatása szerint azt jelentette, hogy exportunk 85 százalékát szállíthattuk vám nélkül a közösségbe, míg az uniós import 55 százaléka kapott csak vámmentességet. Az idén tavasszal tető alá hozott megállapodással viszont 95-85 százalékra módosulna az arány, ami a magyar kereskedelmi előnyök (vagyis az aszimmetria) csökkenését eredményezné.
Az egyezmény nem tűnik végrehajtásra alkalmasnak, mert úgy érzékelem, hogy több ágazatban nagy kockázattal járna - szögezte le Németh. Hozzátette: számos gazdálkodó (például juhtartó vagy virágtermelő) év közben olyan helyzetbe kerülne, amely nem csak jövedelempozícióit sodorná veszélybe, hanem tevékenységeit is ellehetetleníthetné. Más információink szerint a kormány előtt az is felmerült, hogy nem kellene az EU-nak újabb jelentős kereskedelmi kedvezményeket nyújtani, amikor Brüsszel más területeken (főként a belépés utáni agrártámogatások vagy kvóták ügyében) egyáltalán nem hajlandó teljesíteni a magyar agrárkéréseket.


