BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén még él a szankció

A vám- és pénzügyőrség az év végéig még elkobozhatja a csempészek járműveit, bár a napokban alkotmányellenesnek minősült ez a gyakorlat. Az idén eddig több mint 300 jármű vált a fináncok "áldozatává", értékük megközelíti a 300 millió forintot. Félő, hogy a jövedéki visszaélések a jövőben megszaporodnak.

A törvény 2000. január elsejétől teszi lehetővé, hogy a jövedéki termék felhasználására, tárolására és szállítására használt eszközt - így a járműveket is - lefoglalhassa a vámhatóság. Ám néhány nappal ezelőtt az Alkotmánybíróság határozatban leszögezte: ez az alaptörvénybe ütközik.

A szankciórendszer korábbi szigorítását a magas adótartalmú jövedéki termékekkel elkövetett jogsértések gyakorisága tette szükségessé - indokolta a lépést lapunknak Mózs Elek, a VPOP jövedéki igazgatója. A visszatartó hatás érezhető is volt az elmúlt két és fél évben, az enyhülés nyomán azonban számítani lehet a visszaélések ismételt növekedésére - tette hozzá.

Az érintettek - és egyes szakemberek is - üdvözlik az Ab döntését, annál is inkább, mivel meglehetősen aránytalan a hatályos rendelkezés: akár egy doboz adójegy nélküli cigaretta vagy egy liter zárjegy nélküli alkohol szállítása is maga után vonja a "bűnös" gépjármű lefoglalását és elkobzását. Mérlegelési joga ugyanis nincs sem a vám- és pénzügyőrségnek, sem a bíróságnak. Ha az ügyben jövedéki bírság megállapításának van helye, az inkriminált járművet el kell kobozni. A lefoglalt szállítóeszközt csak akkor adhatják vissza a tulajdonosának: ,a az adóigazgatási eljárásban bebizonyosodik, az elkövetett törvénysértésről nem volt tudomása.

Az Alkotmánybíróság döntése 2003. január elsején lép hatályba. Ám azokban a közigazgatási perekben, ahol az eljáró bíróságok alkotmányossági panasszal éltek, már hatályosnak kell tekinteni az Ab határozatát. Ez a hét pert érint. Az új helyzet megkívánja azt is, hogy a jövedéki törvény, s a PM-végrehajtási rendelet az ab-határozat szellemében változzon. Az ezzel kapcsolatos előkészületek már megkezdődtek, a módosításoknak január elsején kell hatályba lépniük.

Bisztricsány Julianna-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.