Áremelést kísérel meg az idei aratás befejezése után a hazai malomipar - közölte lapunkkal Lakatos Zoltán, a feldolgozókat tömörítő Gabonaszövetség elnöke. A tervekben szerény mértékű, 5-10 százalékos drágítás szerepel. Lakatos tájékoztatása szerint az árnövelést nem az újbúza piaci ára, hanem az egyéb költségek változása kényszeríti ki. Nincsenek hatással a lisztárra az FVM szabályozási módosításai sem. Így az ősszel hatályba lépő intervenciós felvásárlási rendszer sem lesz árgerjesztő, bár tonnánként 23 ezer forintos búzaárat garantál a termelőknek.
A most valószínűsíthető árnövelési kezdeményezés ugyanakkor nem módosítana érdemben a rendkívül nyomott, 40-44 forintos kilónkénti malmi átadási árakon - állapította meg az elnök. Az alacsony lisztárak alapvetően hozzájárulnak ahhoz, hogy a malomipar nem tud többet fizetni a búzáért a gazdálkodóknak. A felvásárlók ma az étkezési minőségű termény tonnáját 21-24 ezer forintért veszik. Ez a gazdák szerint a tavalyinál 2-3 ezer forinttal alacsonyabb árat jelent, miközben a termés jóval kisebb lesz. A molnárok azt tartanák jó megoldásnak, ha az intervenciós felvásárlási rendszer mellett egy úgynevezett malomipari rendtartás is hatályba lépne. A Gabonaszövetség már átadta javaslatait az FVM-nek. Ezek lényege, hogy kvóták bevezetésével szabályoznák a liszttermelést, ami kiszámíthatóbb piaci és árviszonyokhoz vezetne.
Ősztől a kenyéráraknak is változniuk kell, ha a liszt drágul - mondta Marton István, a Magyar Pékek Ipartestületének (MPI) elnöke. A pékek nehezményezik, hogy a kereskedelmi láncok a sorozatos év eleji tárgyalások ellenére a mai napig nem fogadták el a sütőipar januártól tervezett 10-12 százalékos áremelési elképzeléseit. Marton tájékoztatása szerint ebből országosan csak 6-8 százalék valósult meg. Különösen nyomottak a termékárak Csongrád és Pest megyében, illetve a fővárosban - tette hozzá.
Mint ismert, az ipartestület korábban vizsgálta annak lehetőségét, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul az élelmiszerláncok drágítást akadályozó magatartása miatt. Sütőipari vélemények szerint az üzlethálózatok visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Ezt a kereskedők határozottan cáfolták, és értesülésünk szerint a jelenlegi versenyszabályozás alapján a pékek sem látnak esélyt egy beadvány megfogalmazására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.