Ősszel már a tizenkét tagjelölt ország vonatkozásában is megszülethetnek az első támogatási döntések, majd valamivel később a garanciavállalások is beindulhatnak - derül ki a brüsszeli közleményből. Az unió vállalkozásfejlesztési programjának forrásait kezelő, luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Alap (EIF) olyan független alapkezelő társaságokat támogat, amelyek a különböző befektetőktől összegyűjtött pénzből növekedésben lévő kis és közepes cégek, illetve valamely termelői vagy szolgáltatói területen innovatív technológiákat kifejlesztő induló vállalkozások számára biztosítanak kockázati tőkét. A szóban forgó alapokban az EIF 10 és 35 százalék közötti részesedést hajlandó vállalni.
Az EIF olyan alapoktól vár pályázatot, amelyek tőkéjük legfeljebb 15 százalékát kívánják az EU-n és a tagjelölt országokon kívülre kihelyezni. Az elvárt minimális alapméret 15 millió euró; egy-egy megcélzott vállalkozás nettó állótőke-állománya legfeljebb 75 millió euró, alkalmazottainak száma 500 fő lehet. Az alap főbb adatait közlő pályázatokat folyamatosan bírálja el az EIF. Amennyiben a benyújtott anyag alapján a pályázat támogathatónak látszik, annak menedzsmentjét általában meghívják Luxembourgba, hogy tartson bemutatót a részletekről. Ezt követi a mélyreható vizsgálat és a döntés meghozatala.
Az immár a tagjelölt országokra is kiterjesztett ötéves, 450 millió eurós vállalkozásfejlesztési program a tőketámogatáson túlmenően a tagjelölteknél is egyre nagyobb számban működő Euro Info Központok fenntartását szolgálja. A jelenlegi 51-en túl a közeljövőben még két tucat ilyen központ megnyitása várható a jelölt országokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.