EU-USA viták a WTO előtt
Carl és Peter Allgeier, az amerikai kereskedelmi képviselő helyettese a WTO ma és holnap a svájci városban tartandó kereskedelmi tárgyaló bizottságának ülésén vesz részt, ahol a színfalak mögött minden bizonnyal éppen a Carl által említett két kérdés lesz a fő téma. Az ülésen utoljára elnököl a WTO leköszönő vezérigazgatója, Mike Moore, aki szeptemberben adja át helyét a thaiföldi Szupacsai Panicspakdinak.
Ami az amerikai agrárszubvenciókat illeti, Carl szerint ahhoz, hogy megállapítható legyen, mennyiben sértik az 1994-ben lezárt uruguayi forduló eredményeit, meg kell várni, milyen hatásuk lesz a gyakorlatban. Az uruguayi fordulón elértek képezik pillanatnyilag a világkereskedelem alapját - jegyzi meg az EUbusiness. Az amerikai törvény tíz évre 190 milliárd dollár szubvenciót biztosít az ottani gazdáknak. Allgeier arra emlékeztetett, hogy az uruguayi forduló évi 19 milliárd dolláros plafont állapított meg az USA-nak a hazai agrártámogatásra; az új törvény nem változtat az amerikai piac elérhetőségén - mondta.
Keményebb diónak bizonyulhat az acélvita, miután az Európai Bizottság tegnap "nyilvánvalóan elégtelennek" minősítette az amerikai engedményeket. A bizottság kevesli, hogy Washington csak 230 millió dollárnyi európai acélimportot mentesített a márciusi pótvámok alól; a teljes európai export 2,3 milliárdra rúg - emlékeztet a Reuters. Brüsszel már korábban 300 millió dolláros ellenszankciókkal fenyegette meg Washingtont, s most azt jelentette be, hogy pénteken tesz javaslatokat az USA-val fennálló vita kezelésének stratégiájára. Az illetékes miniszterek legkorábban hétfőn dönthetnek arról.


