BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kistérségi menedzserek kerestetnek

Kistérségi menedzsereket keres a Miniszterelnöki Hivatal. A pályázati felhívás napokon belül megjelenik - tudta meg a Világgazdaság a területfejlesztésért felelős politikai államtitkártól. Nagy Sándor lapunknak elmondta: bár szinte mindegyik kistérségi megbízotti poszt be van töltve, azt látta a legmegfelelőbb megoldásnak, ha mind a 150 helyet megpályáztatják.

Az előző kormányzati ciklusban létrehozott kistérségi megbízotti rendszert sok bírálat érte. Azzal az akkor ellenzékben lévő jelenlegi kormánypártok is egyetértettek, hogy nagy segítséget jelenthetnek az önkormányzatoknak a területfejlesztésben jártas, széles körű tapasztalatokkal bíró képzett tanácsadók, akiknek havi 180 ezer forintos javadalmazását ráadásul a központi költségvetés állja. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy több helyen erre a munkára felkészületlen, a térség önkormányzatait, adottságait és szükségleteit nem ismerő megbízottakat nevezett ki a MeH, nemegyszer tetten érhetően politikai indíttatásból.

A kormányváltás, illetve a kinevezése utáni hetekben az államtitkár beszámolót kért a megbízottaktól eddig elvégzett munkájukról, illetve azt véleményeztette a kistérségekkel is. Nagy Sándor szerint az így kialakult kép rendkívül vegyes: volt olyan megbízott, akinek a munkájával elégedettek voltak a kistérség önkormányzatai, s akadt olyan, akit nem is ismertek. A megbízottak szerződése december 31-ig szól, de ezek a megállapodások - végkielégítés nélkül - korábban is felmondhatók.

A pályázatra jelentkezhetnek a jelenlegi kistérségi megbízottak is, akik dokumentumaikhoz csatolhatják a kistérségi tanács támogatását, közölte Nagy Sándor. Felsőfokú végzettségű, a területfejlesztésben jártas, lehetőleg idegen nyelvet beszélő szakembereket várnak. Az új munkaszerződésekben a korábbinál jóval pontosabban megfogalmazzák a feladatokat és elvárásokat, amelyeket az állam és a kistérségek közötti sajátos közvetítést végző megbízottaknak teljesíteniük kell. Változás az is, hogy megyénként egy megbízott szervezői feladatokat lát majd el, összehangolja többi kollégája munkáját, régiónként pedig egy referens felel majd a megyékben működő megbízottak munkájáért. Mindettől a tevékenység érdemi javulását várja az államtitkár.

A MeH-ben két héten belül létrehozzák a pályázatokat elbíráló bizottságokat. A tervek szerint augusztus végén kinevezik az új menedzsereket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.