BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OECD: lassuló tőkeáramlás

Az idei évben az eddig rendelkezésre álló adatok alapján tovább mérséklődik a működőtőke-beáramlás az OECD-országokba - fejtette ki legfrissebb tanulmányában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. A 2001-ben tapasztalt drasztikus lassuláshoz képest mérséklődött a csökkenés üteme, de még az idén is 20-25 százalékkal eshet vissza a tagországokba irányuló működőtőke volumene. A 2000-ben regisztrált 1270 milliárd dollár beáramláshoz képest 2001-ben már csak 566 millió dollárnyi tőke érkezett, ami 56 százalékos csökkenésnek felelt meg. Ezzel 2001-ben nettó tőkeexportőrnek számított az OECD, országaiból 593 milliárd dollárnyi tőke távozott, ez 27 milliárddal haladta meg a beáramlást. Igaz, 2000-ben is nettó exportőr volt az OECD, akkor azonban még csak 12 milliárddal.

Az OECD szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen az 1990-es évek végén és 2000-ben tapasztalt beáramlás volt kiugróan magas, mostanra csak visszatért minden a normális mederbe. A korábbi évek fellendülése elsősorban a részvénypiaci buboréknak és az ebből kialakuló felvásárlási láznak volt köszönhető. Emellett néhány országban az erőteljes privatizáció is hozzájárult az óriási beáramláshoz.

A részvényárfolyamok azonban, különös tekintettel az 1990-es évek végén csillogó technológiai és telekompapírok jegyzéseire, korábbi értékeik törtrészére estek vissza, és így alábbhagyott a felvásárlási hullám.

Mindenesetre ha ez a normális ütem, akkor 1997 óta nem volt normális a tőkeáramlás nagysága, hiszen utoljára akkor volt ilyen alacsony mértékű a működőtőke ki- és beáramlása. Az OECD a jelenleg rendelkezésre álló első hat hónap felvásárlási adatai alapján becsli az éves tőkeáramlás nagyságát. Az idén az úgynevezett M&A (felvásárlás és összeolvadás) tevékenység 200 milliárd dollárnyi tőkét vonzott a tagországokba, szemben a 2001-es 636 milliárddal. Ezekből a számokból kiindulva az M&A típusú beáramlások is minimum 25 százalékkal csökkennek, miközben a kiáramlás hozzávetőlegesen 20 százalékkal szűkül majd.

Tagországokra, illetve régiókra lebontva néhány érdekes szerkezeti változás is felfedezhető a tőkeáramlásban. Az Egyesült Államokba irányuló tőke veszített relatív súlyából is, amely mögött feltehetően a részvénypiac gyenge teljesítménye és az ennek következményeként lelassult M&A tevékenység áll. Tavaly az OECD-be irányuló működőtőke 30 százaléka landolt az amerikai piacon, ezzel szemben az idén ez az arány csak 17 százalék.

Lukács Ádám

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.