Röviden
Pénzt kaphat az FVM a borválságra
Az e heti kormányülésen a szaktárca minden bizonnyal megkapja a szükséges pénzügyi fedezetet ahhoz, hogy bejelenthesse azokat az intézkedéseket, amelyekkel a megörökölt borpiaci válságot kezelni lehet - jelentette be a badacsonyi borhetek megnyitóján Németh Imre. Az agrárminiszter utalt arra: még a szüret előtt kiadják a rendeletet, amellyel a szinte megalázó szőlőfelvásárlási árakat rendezik. Jelenleg 40 százalékkal több bor van a pincékben - összesen mintegy 3,5 millió hektoliter -, mint az elmúlt év azonos időszakában. Németh egyébként a hegyközségi tanácsok négy-öt milliárd forintos támogatási igényét túlzónak tartja. (MTI)
Kitüntették Békesit
Heller Farkas-díjjal tüntette ki a 60 éves Békesi Lászlót László Csaba pénzügyminiszter. Békesi előbb a nyolcvanas évek végén, majd 1994-95-ben foglalta el a pénzügyminiszteri bársonyszéket. A díj ünnepélyes átadásakor László Csaba hangsúlyozta, hogy Békesi László nemcsak minisztériumi munkájával, hanem bel- és külföldi egyetemi oktatói tevékenységével is elismerést vívott ki. (VG)
Megalakult a Vidék Pártja
Megalakult a Vidék Pártja, teljes nevén a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége - a Magyar Vidék Érdekképvisele-
tének Szövetsége, jelentette be Balogh Gyula, az új országos politikai szervezet elnöke, fideszes országgyűlési képviselő. A Vidék Pártja a kisgazdamozgalom újjászervezésének céljával jött létre, és a keresztény-konzervatív-nemzeti értékrend alapján a vidéki Magyarország fejlődése érdekében kíván politizálni, közölte Balogh. (MTI)
Leszerelt katonák
Leszerelt az a 4357 fiatal, akik utolsóként teljesítettek kilenc hónapos sorkatonai szolgálatot. Ők tavaly novemberben vonultak b, ez évtől viszont már csak fél évre kell egyenruhát ölteniük a sorköteleseknek. A sorkatonai szolgálat idejének csökkentésével megváltozott a bevonulás rendje is. (MTI)


