Visszaszorul a pénzhamisítás
Egyelőre a jegybank szakértői vizsgálják, hamis-e az a húszezerforintos bankjegy, amelyet egy hatvani bankfiók előtt elhelyezett bankautomata adott ki egy ügyfélnek. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el, ugyanakkor - a bankjegy hamisságának bizonyossá válása esetén - az is kérdéses, belekerülhetett-e a másolt húszezres az automatába. A lapunk által megkérdezett banki szakértők a szigorú ellenőrzésekre hivatkozva ezt szinte kizártnak tartják.
Bár a bankautomaták egyre gyakrabban válnak a bűncselekmények célpontjaivá (tavaly öszszesen 12 pénzváltó automatát és 49 ATM-et rongáltak meg), az esetek többségében lopásról van szó. Az ismertté vált pénzhamisítások száma pedig jelentősen visszaesett. Az ORFK adatai szerint: a csúcspont az 1998-as 2833 eset volt, tavaly már nem egészen 680. A fellelt hamis forintbankjegyek száma 40 százalékkal csökkent a korábbi évekhez képest. Tavaly egymillió, forgalomban lévő bankjegyre a 2000. évi 34 darabbal szemben csupán 20 hamis pénz jutott, ami európai összehasonlításban is kedvező. Az esetek száma nem csökkent, mert a hamisítások egyre inkább egyedi jellegűek, s egyre kevésbé jellemzők a szervezett elkövetés jegyei.
Mindez nem csak Magyarországra jellemző. Szakértők szerint a jelenség mögött elsősorban az áll, hogy az elkövetők figyelme az utóbbi években egyre inkább a bankkártyával való viszszaélések felé fordult, ami jóval kisebb lebukási kockázatot jelent. Ám az MNB adatai szerint tavaly ezen a területen is csökkent a bűncselekményekből eredő kár. Szakértők szerint a hamisítások visszaszorulásának másik oka a korábbinál erősebb védelemmel ellátott bankjegyek forgalomba kerülése. Tavaly már a régi sorozat egy bankjegye sem volt forgalomban, s a használatban lévő bankók között az új kétszáz- és az ötszázforintosokat is további védelemmel látták el. Erre utal az a kedvező tendenciával ellentétes jelenség is, hogy - szemben a forinttal - az idehaza lefoglalt valutahamisítványok száma továbbra sem csökkent.


