BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalansági tényezők

Az EU-csatlakozási tárgyalások ez év végéig történő lezárásához kiemelten fontos feltétel, hogy se az uniós agrárreform ügye, se a ciprusi kérdés, se pedig az ír népszavazás ne kerüljön új témaként napirendre - hangoztatta tegnap Kovács László a külképviselet-vezetők szokásos nyári értekezletén.

A külügyminiszter szerint jó az esély arra, hogy a tárgyalások az év végéig lezárulnak. Jövő áprilisban kerülhet sor a csatlakozási szerződés aláírására, ezt követően, 2003 nyarán-őszén a szükséges alkotmánymódosításra és a népszavazásra.

Rendkívül fontosnak nevezte Kovács László a differenciálás elvének érvényesülését a csatlakozáskor, és egyben üdvözölte a soros dán EU-elnökség célkitűzé-

sét, amely szerint a tárgyalások lezárása fontosabb annál, hogy hány ország lesz az első körben tag. Hangsúlyozta: Magyarország elvárása, hogy nettó költségvetési pozíciói már az EU-csatlakozást követő első évben jobbak legyenek, mint az azt megelőzőben.

A külügyminiszter szerint Magyarországnak a jelenlegi tagállamokkal azonos jogokat, kötelezettségeket és versenyfeltételeket kell kapnia, és a pénzügyi kifizetésekre vonatkozó átmeneti időszak semmiképpen sem terjedhet túl 2006. december 31-én. A NATO kapcsán Kovács László azt hangoztatta, hogy Magyarországnak hozzá kell járulnia a szövetség új védelmi képességének kialakításához, ennek részeként fel kell gyorsítani a haderőreformot, 2006-ig meg kell teremteni a hivatásos hadseregre való áttérés feltételeit, maradéktalanul teljesíteni kell a vállalásokat és támogatni a NATO további bővítését. Bejelentette, hogy George W. Bush amerikai elnök november 6-a után, az amerikai időközi választásokat követően várja Medgyessy Péter miniszterelnököt washingtoni látogatásra.

Medgyessy Péter a külképviseletek vezetőinek értekezletén hangoztatta, hogy az ország számára létkérdés az európai uniós csatlakozás, mint fogalmazott: nincs élet az Európai Unión kívül Magyarország számára. Úgy kell végrehajtani a csatlakozást, hogy azt az emberek nyertesként éljék meg - tette hozzá. A kormányfő a globalizáció hatásainak értékelésekor leszögezte: egy olyan országnak, mint Magyarország, az előnyöket maximálisan ki kell használnia, a hátrányokat pedig mérsékelnie kell. Kitért arra, hogy Magyarország nem képes a saját megtakarításaiból a fejlett államok utoléréséhez szükséges forrásokat előteremteni, ezért megfelelő szabályok mellett szívesen várjuk a külföldi befektetőket. Hozzátette: bátorítja a magyar vállalkozók külföldi megjelenését is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.