Továbbra is a csempészek kedvelt vadászterülete a számítástechnikai piac, bár a vám- és pénzügyőrség egyre hatékonyabb módszerekkel igyekszik kiszűrni a jogsértőket. Speciálisan képzett szakemberei kiemelten figyelik a "kényes" árukat, követik a gyanús szállítmányok útját.
A napokban sikerült leleplezni egy csempészhálózatot, amely hamis számlák felhasználásával hozott be az országba számítástechnikai alkatrészeket. Az idén eddig összesen 6,5 milliárd forint értékű visszaélést derítettek fel a fináncok. A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a megalakulása, azaz 2000 januárja óta 17,5 milliárd forint értékű károkozás ügyében rendelt el nyomozást.
A számítógépek és alkatrészeik legális behozatala évi 200 milliárd forintra tehető. Egyes becslések szerint ennek legalább az ötödére rúghat a feketepiac. Négy év óta látványosan fokozódik a kereslet ezekre a termékekre, azóta figyelhető meg ugrásszerű növekedés az ide kapcsolható bűncselekmények számában is. A kiemelkedő haszon reményében sorra alakultak a fiktív vállalkozások.
Az ügyeskedők gyakran kettős számlázással operálnak, vagy off-shore cégek közbeiktatásával manipulálják az árat. Megjelentek a hamis áruk is a hazai piacon. Főként a Távol-Keletről érkeznek nagy számban hamis márkajelzésű termékek. Előfordul, hogy hasonló profilú, de tevékenységével felhagyott vagy éppen erre a célra létrehozott kelet-európai - nemritkán szlovákiai, romániai, csehországi - vállalkozásokon keresztül importálják az országba a számítástechnikai termékeket, piaci értékük töredékéért. A szálakat az esetek nagy részében több országra kiterjedő nemzetközi bűnszervezetek mozgatják. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.