BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágulást hozott az euró

Az euró januári bevezetése a hivatalos statisztikák állításai ellenére mégis drágulást hozott a térségben - derült ki az európai fogyasztóvédő szervezetek brüsszeli egyesületének most közreadott jelentéséből, bár a háziasszonyok ezt e nélkül is tudták már. A drágulás Ausztriában elsősorban a vendéglátóiparban, a lottójátékokban, a parkolási díjakban és az automatáknál jelentkezett, de jól érzékelhető az élelmiszereknél és a fogyasztási cikkeknél is. Az ausztriai panaszok január óta főleg arról szólnak, hogy az addig 10, vagy 20 schillingbe kerülő áru vagy szolgáltatás ára egy, illetve két euró lett, holott a váltó árfolyam 13,76, s a bejelentett áremelések fele éppen ennyit, nevezetesen 37,6 százalékot tett ki. A brüsszeli jelentés szerint azonban hasonló panaszok érkeztek Görögországból, Írországból, Olaszországból, Hollandiából és Spanyolországból is. Németországban viszont 822 termék árát vizsgálták száz boltban, s kiderült: a cikkek harmada esetében emelkedtek az árak, legfeljebb 39 százalékkal, míg csökkenés mintegy 28 százaléknál mutatkozott, legfeljebb 18 százalékkal. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.