Úgy tűnik, a teljes függetlenségre egy kicsit még várnia kell a társ-vezérigazgató helyett egyik napról a másikra bankelnökké (és a gazdasági miniszter tanácsadójává) avanzsáló szakembernek. Az MFB ugyanis az elmúlt éra alatt olyan sok "kincset" gyűjtött be, amely kezelése nem megy a kormányzati szervek nélkül. Azon tárcák nélkül, amelyek ma még nem építették ki a megfelelő mechanizmusokat arra, hogy akaratuk érvényre juttatása közben ne sérüljön az MFB szuverenitása.
Így fordulhatott elő az az eset, hogy az MFB ügyvezetése nem tudott az új kormányzat felsüléseinek egyik mintapéldányáról, az autópálya-pályázat kiírásáról sem - jóllehet a pályázatot kiíró Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-ben a banknak 60 százalékos többsége van.
Az újságíró időről időre sajnálkozó választ kap a banktól, amikor arra kíváncsi: kiírják-e az ugyancsak kétharmad részben az MFB által tulajdonolt Diákhitel Központ Rt. (DK) augusztus 16-ig mindenképp folytatandó közgyűlését. Ez már nem az ő dolguk - mondják, és továbbirányítanak az illetékes minisztériumhoz. Az már csak hab a tortán, hogy a jelek szerint ezen a koncon két tárca is összeveszett: a koncepcióalkotás joga a tárgyalások közben került át a GKM-től a Pénzügyminisztériumba.
Eközben az MFB-re a finanszírozás jut. Zdeborsky szerint a bank normális üzleti kockázatvállalás melletti működéséhez legalább 150 milliárd forintnyi pótlólagos célartalékképzésre van szükség. Ez az összeg magasabb, mint amit az előző kormány máig vitatott körülmények között a Postabank konszolidációjára költött.
Ennyi pénzt most előteremteni szinte lehetetlen, több eszeveszett programot - így a Zdeborsky szerint 60-70 milliárd forintos veszteséget "termelő" üzletrész-felvásárlást, illetve a nagyjából 50 százalékos bukott hitelaránnyal kecsegtető, minden kölcsönnyújtási alapszabálynak ellentmondó módon felépített agrárhitel-konstrukciót - viszont nem lehet vis maiorra hivatkozva meg nem történtté tenni. Csak az MFB-nél lévő "aranykészlet" kiárusítása hozhat némi gyógyírt - már ha engedik.
A Defend eladásakor még csak feltételes módon fogalmazhatunk úgy, hogy közbeszólhat a politika. A megannyi gigászi vágyától az új vezetés által mentesített Magyar Postának a szakértők szerint lenne létjogosultsága a pénzfeldolgozási rész megszerzésére, ám kérdéses, hogy mit tudna fizetni a Kalmár-érát komoly veszteségekkel végigélő, a Postabank jövőbeli eladásából még a postai vezetők szerint sem részesülő posta.
A Konzumbank esetében már nem kell vigyázni a feltételes jelzőkkel: itt már megint túllépett az
MFB-n az élet. Kormányhatározat van a pénzintézet idei teljes privatizációjáról, miközben - a saját koncepciójával is csak szeptember végére elkészülő - MFB épp a kormányhatározat előtti héten azzal küldte képviselőit a kereskedelmi bank vezetőtestületeibe, hogy októberre állítsanak össze egy anyagot arról, hogy milyen módon (részben vagy egészben) tartják a legmegfelelőbbnek a Konzumbank értékesítését.
Sokak szerint a (például fiókhálózata miatt a lakossági üzletágban tért nyerni akarók számára igen vonzó) pénzintézet gyors eladása miatt könnyen előfordulhat, hogy a beérkező árajánlatok némi kockázati prémiummal csökkentettek lesznek. Ennek oka az, hogy a hitelintézet vállalati üzletágában túltengenek azok a vállalkozások, amelyek ezer szállal kötődnek az MFB-hez. E vállalkozások azok, amelyek - hogy ismét Zdeborsky György szavait használjuk - úgy lettek a bank korábbi vezetőinek figyelmébe ajánlva, mint támogatásra, hitelezésre érdemes vállalkozások. A nekik nyújtott kölcsönök megtérülését bizonytalanná teheti a politikai változás: ha elbuknak az - ígéretek szerint végre komoly - versenyeztetésen, kivételezett helyzetű jó adósból pillanatok alatt csődveszélyes vállalkozásokká léphetnek elő. Ilyen portfóliót pedig nem túl magas értéken vesz meg egy piaci alapon gondolkodó vevő. (Nem Újpest ez - hogy megint csak az MFB befektetési botránykönyvéből idézzünk.) Indokolt lenne tehát talán egy kicsit kivárni, amíg letisztulnak a folyamatok, eldől, hogy milyen értéket képvisel valójában ez a most bizonytalanná vált portfólió.
A kivárás persze ráférne az MFB-re is: könnyebb lenne az illetékes tárcák által is ismert és elfogadott koncepciót követve - s nem egymás feje fölött átnyúlva - végrehajtani a pénzintézet átalakítását európai szintű fejlesztési bankká.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.