BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés turista a Hungaroringen

Panaszkodnak a Hungaroring mellé kitelepült vendéglátó-vállalkozások vezetői: egyesek szerint a korábbi években megszokotthoz képest lényegesen kevesebb turista érkezett. A becslések erősen szórnak: az egyik kemping tulajdonosa szerint a tavalyi telt ház után most alig tízszázalékos a kihasználtság, de a többi szálláshelyen is 30-50 százalékosra becsülik a visszaesést. A pálya körüli vigalmi negyed büféi ugyancsak meglehetősen kihaltak voltak tegnap délután, több, akár száz fő befogadására alkalmas helyen is csak a tulajdonosok és a kiszolgálók álldogáltak. A visszaesést egyértelműen a világbajnokság lefutott voltával és az időjárással magyarázzák a zömmel név nélkül nyilatkozó vállalkozók. Ezt támasztja alá az is, hogy a kempingekben számos foglalást lemondtak az amúgy is lényegesen kevesebb előrendelésből.

Többek szerint immár biztosra vehető, hogy idei kitelepülésük veszteséges lesz, de akadnak olyanok is, akik csak a várt magas nyereség elmaradása miatt búslakodnak. Az mindenesetre biztos: a magas árak révén az elkövetkező három napban még sok minden "visszajöhet", és többen bíznak abban is, hogy az osztrákok csak pénteken, vagy szombaton érkeznek majd - együtt a jó idővel. A zömmel német ajkú turistáknak egyébként mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk szinte mindenért: a kempingekben a sátorhelyért, két személyért és az autó elhelyezésért 6-10 ezer forintot kell fizetni éjszakánként. A meleg egytálételek (saslik, sült hús) 1000-1500, egy adag sült krumpli 800, egy grillcsirke 2000 forintba kerül, a sörök 7-800 forintos korsónkénti árban kaphatók, az üdítők közül a literes palackokért akár ezer forintot is elkérnek.

A rendőrség továbbra is úgy készül, hogy telt ház lehet a ringen - mondta a Világgazdaságnak Papp György, Gödöllő rendőrkapitánya, a biztosításért felelős parancsnok. A háromnapos hétvégén összesen 1500 rendőr teljesít majd szolgálatot. A szakember szerint a csütörtöki nulladik napon mintegy harminc százalékkal lehettek kevesebben, mint az előző években.

A Hungaroring Sport Rt. tájékoztatása szerint a jegyeladást illetően friss adatok már csak a futam utáni összegzésnél várhatók. Az elővételben elkelt belépőknél mindössze 3-4 százalékos volt a visszaesés, ám minden évben jelentős a helyszíni jegyeladás aránya is. (DG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.