BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendezettebb lesz a sztrádafinanszírozás

A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. igazgatósága augusztus 14-i ülésén tárgyalja a kiírandó közbeszerzéseket - értesült lapunk. Információink szerint a testület előreláthatólag a hónap végén tűzi napirendre a sztrádafinanszírozással kapcsolatos könyvvizsgálói anyagot, és várhatóan addigra eldől, hogy milyen jogi lépések tehetők az előnytelen szerződések ügyében.

Az NA Rt. új vezetésének hivatalba lépése óta négyféle vizsgálat indult - tudtuk meg. A társaság belső átvilágítása már befejeződött. Ezt ugyanaz a cég végezte, mint amelyik a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-t világította át a közelmúltban. Információink szerint a ProWare vizsgálata - melynek anyagát még nem tárgyalta meg az NA Rt. igazgatósága - csupán egy területre, az autópálya-építésekre kötött szerződésekre nem terjedt ki. Ezek jogi felülvizsgálatával egy ügyvédi irodát bíztak meg. Dolgozik már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is, szakemberei a sztrádaépítéseken való költségvetési pénzek felhasználását vizsgálják. Ezzel a tervek szerint a Kehi szeptember 15-ig készül el.

A teljes autópálya-program és a költségvetés kapcsolatának rendezési lehetőségét pedig könyvvizsgálóval közösen keresi az NA Rt. - értesültünk. Ez ugyanis jelenleg nincs rendezve. A probléma az, hogy az NA Rt. a sztrádaprogramot két forrásból - az MFB tőkeemeléséből és külső hitelből - finanszírozza. A vonatkozó jogszabá-lyok (a közutakról szóló és az államháztarási törvény) szerint az elkészült utakat kincstári vagyonba kell adni. A sztrádák azonban a társaság mérlegében az eszközoldalon szerepelnek. Ha ingyenesen kerülnek ki onnan, akkor felborul a mérleg, melynek forrásoldalán vannak a bevételek, illetve a hitelek. Ha pedig térítés ellenében kerülnek ki a kész utak az NA Rt. mérlegéből, akkor a költségvetésnek jelent közvetlen kiadást a kincstár oldalon. Az államháztartás, illetve a költségvetés tervezése szempontjából azonban elengedhetetlen fontosságú, hogy transzparens módon látni lehessen, az állam egy adott évben mennyit költ sztrádaépítésre. Az NA Rt.-től származó információink szerint a program további finanszírozását a 2003. évi költségvetés tervezéséig rendezni kell. A KPMG által készített anyagot várhatóan augusztus végén tárgyalják meg.

Az NA Rt.-nél megkezdődött a már építésre kész négy gyorsforgalmi útszakasz megvalósítására, valamint a 38 elkerülő út lebonyolító munkájára kiírandó közbeszerzési eljárások kidolgozása. A tendereket a sztrádatársaság igazgatósága a tervek szerint augusztus 14-i ülésén tárgyalja meg, az azt követő napon pedig eljuttatják a Közbeszerzési Értesítőhöz az eljárásokat megindító ajánlati felhívásokról szóló hirdetményeket.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.