Sziget: sokan, de nem elegen
Az eddigi adatok alapján valószínűsíthető, hogy elmarad a tavalyi nézőszámrekord-döntés a Sziget fesztiválon. Az eddigi legjobb napon, mely az idén is a szombat volt, 58 ezren szórakoztak a rendezvényen: ez azt jelenti, hogy a tavaly hatvan-, az idén hatvanötezerben limitált befogadóképesség határáig végül nem jutott el a fesztivál, amelyen egy évvel ezelőtt ki kellett tenni a megtelt táblát. A szervezők elsősorban az időjárás számlájára írják az egyébként igen sok, de a vártnál valamivel kevesebb látogatót: rögtön az első nap a Sziget felett ugyan derült volt az ég, de a városban szinte egész délután esett, és ez becslések szerint legalább öt-tízezer embert tartott vissza az igazi nagyágyúként titkon rekordesélyesnek is számító The Cure koncertjétől (az első napon 42 ezren voltak kinn a Szigeten).
Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak vasárnap elmondta: bár a rekordra kevesebb esély maradt a fennmaradó két (a vasárnap estével három) napon, a tavalyi 361 ezres összlátogatószámot az idén is elérhetik: ennek oka, hogy az idén több hetijegyes vásárló volt. Pontos adatok még nincsenek, de mindennap több mint húszezren ilyen karszalaggal vannak ott a programokon. Tekintve, hogy az egymilliárd forintos költségvetést a tavalyi nézőszámmal kalkulálva állították össze, a büdzsé felborulása nem fenyegeti a szervezőket. Tény azonban, hogy a háromezer forintos napijegyekkel számolva minden "hiányzó" ezer néző hárommillió forintos bevétel kiesését eredményezi.
A fesztiválon mindeddig semmilyen különösebb esemény nem zavarta meg a nyugalmat, sem nagyobb baleset, sem kiemelt bűncselekmény nem történt. (DG)


