Csökkenő kereslet a szervezett utakra

A szocialista érában működő öt nagy utaztatótársaságból a nyolcvanas évek végére már 20-25 cég nőtt ki, a rendszerváltáskor pedig már majd ezer társaság versengett a nagyérdemű kegyeiért. Bár a tevékenység engedélyköteles, még ma sincs olyan statisztika, amely naprakész lenne. A szakértők ugyanakkor egybehangzóan valamivel kevesebb mint 1100, utaztatással foglalkozó cégről tudnak.

A szabad utazás lehetőségével élve honfitársaink a kilencvenes évek elején látványos rohamra indultak, amit csak erősített a későbbi bevásárlóturizmus, ami szinte teljesen elnyomta a klasszikus "világlátó" utazást. Miután főként Bécsből tetemes mennyiségű tartós fogyasztási cikk érkezett az országba, a használt autók vásárlására szervezett céljáratok hozták a bevételt az utazási irodáknak.

A társadalom fokozatos kettészakadásával egy szűk réteg komoly érdeklődést mutat a drága luxusutak iránt, ahol különféle extrákat is kérnek, mint amilyenek az utóbbi időben felkapott túlélőtúrák is. Az utazók másik csoportját az olcsó nyaralást keresők adják, akik a végsőkig kivárnak némi árkedvezmény reményében. Számuk az elmúlt években így is folyamatosan apadt, nem utolsósorban azért, mert a balkáni háborúk végével a déli országok alaposan megdrágultak, ezen réteg életszínvonala pedig nemigen javult. Ez viszont éles árversenyre kényszerítette a kiutaztatókat.

Nemigen kedveztek a politikai események és a természet sem az ágazatnak. A szeptember 11-én történtek következményeit és a gazdasági növekedés lassulását leginkább az üzleti turizmusban érdekeltek szenvedték meg. Közben a beutaztatók ügyfeleit előbb a balatoni angolnapusztulásról szóló filmek, majd a mostani vízhiányról szóló tudósítások riogatták. Hamvába holt a Velencei-tó "feltámasztására" indult kampány is: nem sikerült elérni, hogy elegendő legyen a vízmennyiség.

Manapság a hazai társaságok jó, ha 15-18 százalékos árrést tudnak érvényesíteni, pedig 20 százalék alatt komoly kockázatot jelent a működés. Az éves nyereség az árbevétel alig néhány százalékára rúg, s legfeljebb a Nyugaton megszokott harmadát éri el.

E mögött nem csak a szerény belföldi kereslet és az emiatt leszorított árak, de a rosszabb beszerzési lehetőségek is állnak. A magasabb költségek egyik oka, hogy a nagy nyugati társaságok a legkedveltebb helyeken áprilistól szeptemberig lekötik a szobákat, így természetesen jókora kedvezményekre és jobb szállásokra tesznek szert. A magyarok azonban rendszerint csak a nyári iskolai szünetben kívánnak utazni, az elő- és utószezoni férőhelyek csak nagyon nehezen értékesíthetők.

Noha az útszervezéshez jelentős tőke szükséges, a hazai cégek zöme igencsak híján van a pénznek. A vállalkozások jellemzően elképesztően alacsony jegyzett tőkével jöttek létre, s bonyolítanak le milliárdos forgalmat. Pedig a bevételek jó része a nyári szezonban keletkezik, miközben a reklám-, iroda- és munkaerőköltségeket egész esztendőben kell fizetni. Folyamatosan fenn kell tartani az esetleg átmenetileg részben kihasználatlanul járó buszokat, s a tavaly megemelt kaució is tetemes összeg lehet egy-egy nagyobb irodánál.

A legkockázatosabbnak mindenképpen a charterutak tekinthetők. Itt ugyanis a teljes járatot ki kell fizetnie az irodának, függetlenül attól, hogy hányan ülnek ténylegesen a repülőn. Márpedig egy félig megtöltött gép a teljes nyereséget elviheti. Ezért is sürgetnek mind többen valamilyen ágazati összefogást, hiszen egymás útjainak keresztértékesítésével mindenki jobban járna.

Segíthetne az is, ha végre megindulna a szakosodás egyes részpiacokra, amelynek bekövetkeztét már vagy tíz éve jósolgatják a szakemberek. Ehhez azonban valószínűleg a kereslet növekedése kellene, hiszen egy-egy szegmens ma még nem feltétlenül képes eltartani egy egész céget, ráadásul így a kockázat is nagyobb.

A piaci összforgalom mintegy felét ma is a kis irodák termelik meg. Meglétük oka többnyire a múltban gyökerezik: a rendszerváltás környékén komoly mértékű elbocsátások voltak ebben az ágazatban is, s a többéves tapasztalattal, szakértelemmel és kiváló kapcsolatrendszerrel rendelkező alkalmazottak közül sokan - kényszervállalkozóként - a saját cég alapítása mellett döntöttek. Becslések szerint 350 ilyen vállalkozás lehet a piacon, vagyis minden harmadik társaság így jöhetett létre.

Ezek a cégek azonban nem csak alacsony alkuerejük, kis megrendeléseik miatt magasabb beszerzési áraik miatt kerülnek hátrányba. Kicsiny tőkéjükkel aligha bírják a reklám és a tetszetős prospektusok költségeit vagy a chartergépek bérleti díjait. Így aztán, főként ügynökként, olcsóbb utakra szakosodnak, differenciálatlanságuk miatt azonban az árverseny éppen őket sújtja leginkább. Ráadásul számukra végzetes kárt okozhat, ha sok férőhely marad üresen saját útjaikon, hiszen a szállást rendszerint előre a teljes tervezett létszámra ki kell fizetni. A visszaesőben lévő kereslet egyszerűen nem elegendő ilyen sok szereplő fenntartásához.

Persze gondjai a nagyoknak is vannak. Így éppen a rossz piaci körülményekre hivatkozva az idei év elején csendesen távozott a piacról többek között a milliárdos forgalmú Mercator Travel, s augusztusban csődbe ment a másfél esztendővel korábban még ötvenszázalékos bevételnövekedést jósoló West Travel is.

Új játékosként érkezett viszont a logisztikai területen itthon piacvezető Masped Rt. és a pécsi Lenau Reisen Kft.-t megvett Magyar Posta, ám ez utóbbi éppen a napokban jelentette be, hogy eztán mégis inkább alapvető tevékenységeire koncentrál.

A HTC és a Jorgos Travel csődje nyomán 2000 nyarán külföldön rekedt mintegy 1600 ember kálváriáját látva tavaly jelentősen megszigorították a irodák vagyoni biztosítékára vonatkozó követelményeket. Míg korábban legfeljebb 35 millió forintot kellett biztosítani baj esetére, az ősszel hatályba lépett szabályozás már az éves árbevétel 12 százalékát követeli meg banki letét, bankgarancia vagy biztosítás formájában, ráadásul a chartergépekkel utaztatóknál ez az összeg 20 százalék.

Még életbe sem lépett az új rendelet, már megindult az egyeztetés az enyhítésről. Az érintettek többek között évi két részletben történő fizetést és a bérrepülőkkel dolgozók biztosítékának 15 százalékra csökkentését kérték.

A sorozatos csődöket látva a turisták egy részének a bizalma is megrendült az utaztatókban, erre csak rátesz egy lapáttal a prospektusok megszépítő fogalmazása és a valóság között idegenben megtapasztalt kontraszt. Az élénk éjszakai élet gyakran közeli, alvást is zavaró hangos szórakozóhelyet jelent, a tenger felé néző szobából pedig csak az utca túloldalán épült, "útban lévő" versenytárs szálló látható.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség rendszeresen vizsgálódik az utazási irodák háza táján, s a panaszok jó részét jogosnak ítéli. Ezek során komoly visszaéléseket is feltárnak: gyakran találnak engedély nélkül üzemelő irodákat, különösen a Balaton partján, pedig immár több mint egy éve - a korábbi néhány tízezer forintos bírsággal szemben - kétéves börtönbüntetés fenyegeti a regisztrálást és a legalizálást elmulasztókat.

Ráadásul a látványos csődökben bebukott irodák tulajdonosait sem sikerült végérvényesen távol tartani a piactól. A sokmilliós adósságot hátrahagyó "befektetők" újra és újra feltűnnek valamilyen átfestett cégtábla alatt.