Meddig tart a sokak által irigyelt ír csoda?
Az alig háromnegyed magyarországnyi területű Ír Köztársaság hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt 30 évben. A század elején csak feldolgozatlan mezőgazdasági termékeket az Egyesült Királyságba szállító ország tavaly 29,9 ezer eurós egy főre jutó GDP-t produkált, ami az Eurostat adatai szerint vásárlóerő-paritáson az EU-átlag 121 százaléka. (1993-ban ez csak 83,5 százalék volt.) Az abszolút számokat tekintve így is a legkisebb gazdasági erőt felmutató EU-ország ezzel Luxemburg után a második helyen áll a tagok között.
Az 1922-ben függetlenségét elnyert állam csak 1958-tól szakított protekcionista gazdaságpolitikájával, ám a fejlődés csak a Európai Gazdasági Közösséghez való 1973-as csatlakozással indult meg. Miután 1988-ra az ország adósságválságba került (a tartozások a GDP 120 százalékát is meghaladták), egyedi fejlődési utat választottak: az alacsony központi források miatt elsősorban tőkeerős külföldi cégek becsábításával és a brit gazdaságtól való külkereskedelmi függés felszámolásával igyekeztek fellen-díteni a gazdaságot. Ennek három támasza a működőtőkét becsábító Industrial Development Agency (IDA), az ír többségi tulajdonban lévő cégek külkapcsolatait támogató Enterprise Ireland (EI) és az általános gazda-sági tanácsadással foglalkozó Forfas lett.
Gyorsan felismerték, hogy az olcsó görög és portugál munkaerővel nem versenyezhetnek, ezért a nagy hozzáadott értékű, magas képzettséget igénylő iparágakra összpontosítottak. Az uniótól kapott felzárkóztatási segélyeket az oktatás fejlesztésére és az áldatlan közlekedési állapotok javítására fordították, látványos sikerrel. A fejlődést jócskán támogatta az Egyesült Államok és az EU között "félúton" fekvő állam földrajzi elhelyezkedése mellett az angol hivatalos nyelvként való használata és a korábbi évtizedek tömeges kivándorlása nyomán kialakult hatalmas ír diaszpóra is. A társasági adót 10 százalékra szállították le, amelyet - a többi tagállam heves tiltakozása ellenére - még jövőre is csak 12,5 százalékra emelnek fel. A versenyképesség megőrzésére létrehozták a szociális partnerségi programot, amellyel sikerült a bruttó bérek emelkedését jóval a GDP bővülése és az infláció alatt tartani. A rendszer fenntartását az állam azzal támogatta, hogy a jövedelemadót fokozatosan csökkentette, ezzel növelve a nettó keresetet.
Így 1995 és 2000 között átlagosan közel évi 16 százalékkal nőtt az ország kivitele, ami az OECD átlagának több mint kétszerese. Ezzel mára a harmadik legnagyobb OECD-exportőrré vált, s kivitele 75, importja 60 százalékát az EU-val bonyolítja le. (Az egykor szinte kizárólagos partner, az Egyesült Királyság immár a külkereskedelem kevesebb mint 6-7 százalékát adja.) A 6-10 százalékos gazdasági növekedés nyomán az 1987-es 17 százalékos munkanélküliség 2001-re 3,8 százalékra apadt, miközben az adósságállomány a GDP 37 százalékát tette ki. A növekedés ára az EU által folyamatosan kritizált relatíve magas infláció volt: az 1990-ben még 3,4 százalékos drágulás tíz évvel később már 5,6 százalékot tett ki.
Brendan J. Halpin, az IDA kommunikációs vezetője lapunknak elmondta: az olyan nagy cégek, mint a Microsoft, Lotus, Oracle, Apple, Intel, Dell, IBM, Hewlett-Packard és az Ericsson becsábításával elérték, hogy ma már ők a világ legnagyobb szoftverexportőrei, s az EU-ban eladott számítógépek egyharmadát is Írországban állítják elő. A világ tíz legnagyobb gyógyszergyárából kilenc, a vezető 15 gyógyászati segédeszközöket gyártó cégből tíz képviselteti magát a szigetországban. Az elmúlt években mind több pénzügyi szolgáltató is megtelepedik itt, hála a magasan képzett szakemberek viszonylagos olcsóságának.
Edgar Morgenroth, az Economic and Social Research Institute (ESRI) nevű független kutatóintézet vezető elemzője szerint az utóbbi évtized sikereihez nem férhet kétség, ugyanakkor a jövő sok kockázatot rejt. Megmosolyogtató, amikor az EU gazdasági teljesítményének 24 százalékát adó, 83 millió lakosú Németországban az alig 1 százalékot produkáló 3,8 milliós ír gazdaság fenyegetését emlegetik. A GNP bővülése az utóbbi esztendőkben jócskán elmaradt a GDP-étől, vagyis a növekedés oroszlánrésze a betelepülő multiknak köszönhető, amelyek alacsonyabb költségek reményében termelésüket és nyereségüket igen gyorsan képesek átcsoportosítani. Különösen igaz ez a tartós tőkelekötést alig igénylő szolgáltatásokra, így az EU keleti bővítésével az ott lévő olcsóbb, jól képzett munkaerő könnyen elcsábíthatja a növekedés eddigi motorjait, megemelve az ír munkanélküliséget.
Az eddigi fejlődési út azért sem tartható, mert az ország már ma sem képes megfelelő menynyiségű munkaerőt biztosítani a betelepült vállalatoknak, bár a munkát vállalók száma folyamatosan emelkedett. Nem csak a több száz év óta tartó kivándorlás váltott át bevándorlásba, de a hagyományosan magas születésszámot is egyészen 1980-ig megőrizték: a népesség 40 százaléka 26 év alatti, míg az EU-átlag kevesebb mint 30 százalék.
Sokan arra emlékeztetnek: az újraelosztás az unióban itt a legkisebb, ami a közszolgáltatások mai állapotát látva aligha tartható. A költségvetési kiadások 2000-ben alig érték el a GDP 32 százalékát, míg az EU-átlag 47 százalékra rúgott. Miközben az állam Finnországban és Dániában a GDP 10,5, illetve 8,2 ezrelékét fordítja a kutatás-fejlesztés támogatására, Írországban ugyanez alig 2,9 ezrelék.
Az elhanyagolt egészségügygyel máris elégedetlen a lakosság, pedig az elöregedő társadalom gondjai itt csak jó 20-30 év múlva jelentkeznek majd. A lakásárak az egekbe szöktek, az emberek pedig - bízva a fejlődésben - nyakig eladósodtak. Ráadásul a vidékiek keveset érezhettek az eddigi fellendülésből.
A romló kilátásokat és változó gazdasági trendeket látva az ír gazdasági vezetés a modell gyökeres átszabásába kezdett. A mind égetőbb, eddig elhanyagolt problémákat a 2000-ben meghirdetett hatéves, 50 milliárd eurós "nemzetfejlesztési tervvel" kívánják orvosolni. Fejlesztik az út- és tömegközlekedési hálózatot, javítják az egészségügyi ellátást, és jókora összegeket ölnek a kutatás-fejlesztés és a termelőtevékenység támogatásába is. Az EI a vetélytársnak tartott kelet-európai régió meghódításában igyekszik támogatni a multik árnyékában meghúzódó ír cégeket, ezzel biztosítva azok hosszú távú fejlődését. (A mostani üzletember-találkozó is ebbe a koncepcióba illeszkedik.) A választók ugyanakkor attól tartanak, hogy a kormány máris túl sokat ígért: a finanszírozáshoz 38 milliárdot önerőből előteremteni remélő politikusok ugyanis állítólag elszámították magukat a legutóbbi jövedelemadó-csökkentéskor, s a kieső bevételek miatt sokan már most veszélyben érzik eddigi életszínvonalukat. (JP)
