BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megy a tőke Horvátországba

A harmadik legnagyobb nemzeti kiállítással vett részt Magyarország a tegnap véget ért Őszi Zágrábi Vásáron - tudtuk meg Sült Tibortól, az ITDH zágrábi kereskedelmi szolgálati irodájának vezetőjétől. 29 magyar vállalat vonultatta fel termékeit. A vásárra időzítették azt a találkozót, amelyen 22 magyar és 50 helyi üzletember vett részt. Míg a vásár elsősorban a kereskedelmi kapcsolatok bővítését, az üzletember-találkozó a tőkekapcsolatok erősítését is célozta. A két ország szabadkereskedelmi megállapodása nyomán tavaly 30 százalékkal nőtt az oda irányuló magyar kivitel, s az idén szakértők 15 százalék körüli további növekedést várnak. A tőkekapcsolatok is erősödnek: eddig a becslések szerint mintegy 80 millió dollárnyi magyar tőke telepedett meg Horvátországban, s több száz vegyes vállalat alakult. Ezek ugyan zömmel kis cégek, ám a nagyok is megjelentek már: a Zalakerámia szaniterüzembe invesztált, a Mol egy kis céggel bír. Legutóbb két adriai jachtkikötő koncessziós jogát szerezték meg magyarok, mondta Sült Tibor. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.