A Fővárosi Illetékhivatal összes kinnlevősége jelen pillanatban 32 milliárd forintot tesz ki, amelynek fele az adósok csupán 10 százalékát kitevő gazdálkodószerveket terheli - tájékoztatta a Világgazdaságot Heves Gábor ügyosztályvezető. Hozzátette: a 16 milliárd forint céges kinnlevőségből 4,4 milliárd forint az immár lejárt tartozás. A cégek többnyire nagyobb vállalkozások, és az adósságok döntő hányada ingatlanügyletekből ered.
A hivatal első lépésként szinte mindig inkasszót nyújt be az adós bankjához. Míg egy-két évvel ezelőtt az inkasszós kérelmek csupán 10 százaléka volt eredményes, az arány napjainkra már 30 százalékra emelkedett.
Ez az új végrehajtási törvénynek, illetve az azzal összefüggő szabályozásoknak köszönhető, így annak, hogy a cégjegyzékben már szerepelnek a társaságok bankszámlaszámai. A hivatalnak tehát nem kell külön nyomoznia a számlaszámok után, mint korábban. Segítség az is, hogy a pénzintézet az adós nála lévő valamennyi számlájára kiterjesztheti az inkasszót.
Korábban jellemző volt, hogy kizárólag ingatlan-tranzakciókra hoztak létre cégeket. Az ügylet lebonyolítása után ezek átalakultak, megszűntek, és a hivatal bottal üthette nyomukat illetékköveteléseivel. Mára ez kevésbé gyakorlat, ám a fizetni vonakodó társaságoknak általában megvannak a módszereik arra, hogy - ha ki nem is bújhatnak kötelezettségük alól - a végsőkig elhúzzák a teljesítést. Az a tapasztalat, hogy az eredménytelen inkasszót követően az illetékhivatal fellépésére mondvacsinált kifogásokkal élnek. Adathiányos beadványt nyújtanak be például, amely miatt a hivatal kénytelen adatkiegészítést elrendelni. Telik az idő a részlettörlesztési, fizetési halasztási kérelmekkel is. A végrehajtást ugyanis addig nem lehet megindítani, amíg a részletfizetési kérelmet jogerősen nem utasítják el.
Jelenleg 3,5 milliárd forintos összegre folyik végrehajtás mintegy 5200 cég ellen. A hivatalvezető úgy vélekedik: az eva kapcsán - mivel azt nem veheti igénybe olyan cég, amelynek köztartozása van - feltehetőleg sokan rendezik illetékadósságaikat a következő hónapokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.