EU-normák bevezetését javasolja az MKIK
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezte a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlődésének támogatásával kapcsolatos 1999. évi törvény módosítását - tudta meg lapunk Parragh Lászlótól. Az MKIK elnökének szavaiból kiderült: a kamara célja, hogy felülvizsgálják a kkv-k árbevétel és mérlegfőösszeg szerinti kategorizálásáról szóló passzusokat. Ennek keretében azt szeretnék elérni, hogy a középvállalkozásokra vonatkozó limiteket közelítsék az uniós normákhoz, illetve alkalmazzák az EU-ban jelenleg érvényesített szabványokat. A fenti alapelvhez kapcsolódóan az MKIK azt indítványozza, hogy a törvényben előírt árbevételhatár emelkedjék négymilliárdról tízmilliárd forintra. A mérlegfőösszegek ugyanakkor 2,7 milliárdról 6,5 milliárd forintra nőnének.
Az értékhatárok módosítása a hazai vállalkozások szélesebb köre számára tenné hozzáférhetővé a különböző támogatási lehetőségeket - indokolta Parragh László a kezdeményezést. Ezen keresztül a cégek piaci pozíciói erősödhetnének, versenyképességük pedig javulna. A javasolt intézkedés összességében is kedvező hatással lenne a gazdaság teljesítményére - állítja a kamara elnöke.
Parragh László emlékeztetett arra, hogy régen állapították meg az értékhatárokat. Ami még szembetűnőbb, az az, hogy az európai uniós számokkal "még csak nem is találkoznak". A javaslat elsődleges célja, hogy a nagyobb méretű hazai vállalkozások olyan forrásokhoz jussanak, amelyek ezekhez a korlátokhoz kötöttek. Tehát részt vehessenek pályázatokban, állami segítséget kaphassanak, hiszen eddig ezekből ki voltak zárva. Az MKIK szerint a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató, illetve a négymilliárd forintot meghaladó árbevételű vállalkozói kör tartósan kimaradt minden állami programból. A Széchenyi-pályázatok többségében sem vehetnek részt, mint ahogy az exporttámogatásból és a minimálbér-emelés kompenzációjából is kiszorult a réteg.
A kamara adatai szerint az ilyen vállalatok száma ezer körül van. Parragh László elmondta, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök támogatást ígért az MKIK törvénymódosítási kezdeményezéséhez.


