Gordon Brown kínos helyzetben
Pályafutása során először kerül kényelmetlen helyzetbe Gordon Brown brit pénzügyminiszter - jósolja a Reuters -, amikor szerdán elő kell terjesztenie féléves jelentését a költségvetés helyzetéről az alsóházban. Nem váltak ugyanis be a gazdasági növekedésre és a közpénzek helyzetének alakulására vonatkozó előrejelzései, amelyek az áprilisban elfogadott büdzsé alapjául szolgáltak. Nemcsak az adóbevételek maradnak el a tervektől, de a kormány sem állt el a meghirdetett, nagyarányú költségnövelésektől, például az egészségügyben és az oktatásban.
Brown minden valószínűség szerint a világgazdaság gyenge teljesítményére fogja hárítani a felelősséget, legalábbis erre enged következtetni a napokban tett kijelentése, mely szerint az exportra épülő gazdaságot nem hagyja érintetlenül a világkereskedelem növekedési ütemé-
ben elszenvedett 13 százalékos csökkenés. Bírálói szerint azonban a világgazdaság visszaesése már áprilisban is látható volt, s ő ennek ellenére állította, hogy a brit gazdaság az idén 2-2,5 százalékos növekedésre számíthat, figyelmen kívül hagyva a tekintélyes szakértőktől érkező intelmeket.
Független elemzők szerint a pénzügyminiszter építhet még arra, hogy az elmúlt években jelentős költségvetési többletek alakultak ki, de közép- és hoszszú távon elkerülhetetlenné válik az adók emelése. (VG)


