BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lengyelország taktikázik a csatlakozási finisben

A lengyel miniszterelnök szerint senki nem aggódna túlságosan, ha Varsó nem az új tagok első körével lépné át az EU kapuját. Ekként - fogalmazott Leszek Miller - a belépők több pénzt tudnának elosztani egymás között. A kormányfő a PAP lengyel hírügynökségnek adott nyilatkozatában aláhúzta, hogy nem tud elképzelni egy olyan helyzetet, amelyben Lengyelország többet fizetne be az uniós közös kasszába, mint amennyit onnan kap. A politikus szavaiból ugyanakkor kitűnt, hogy Varsó a maga részéről a csatlakozási menetrend tartásával számol: eszerint a december 12-13-i koppenhágai csúcs bővítést szentesítő döntése után a többi belépővel együtt 2003. április 16-án írná alá a csatlakozási szerződést. Ezt követően a népszavazást 2003 májusában vagy júniusában tartanák meg, s a tényleges tagság 2004. május 1-jétől venné kezdetét, s így Lengyelország részt venne 2004. június 22-én az európai parlamenti választásokon.

Jan Truszczynski lengyel főtárgyaló a minap konkrétan jelezte: Varsó azt szeretné, ha az EU-tagság első évében hozzájárulása az EU-költségvetéshez a teljes tagdíj 20 százaléka, a következő évben 40, a harmadikban pedig 60 százalék lenne. Ha erre nincs mód, akkor az alternatív javaslat a kompenzáció, amelyet az EU a legutóbbi bővítésnél az első három évben alkalmazott. Az EU jelenlegi javaslata a tagság első három évében csökkenő mértékű kompenzációt tartalmaz arra az esetre, ha kockázat merülne fel, hogy az új tagok többet fizetnének be a közös büdzsébe. (VG)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.