Klónember: tények helyett vádak
A nemzetközi orvostársadalom erős kételyei követték a bahamai bejegyzésű Clonaid bejelentését, hogy karácsony másnapján megszületett az első klónozott ember. A földönkívüliekben hívő, vallásos szektához kötődő Clonaid nevű cég állításának igazolására hamarosan lehetőséget ad a megfelelő DNS-vizsgálatok elvégzésére. A társaság tudományos vezetője, Brigitte Boisselier az egyesült államokbeli Miamiben felvételeket mutatott be az Eve névre keresztelt kislányról. Állítása szerint az újszülött genetikailag teljesen megegyezik az anyával, aki egy 31 éves amerikai nő, és a klónozás érdekében felajánlotta DNS-ét a Clonaidnek. Mivel a születés pontos helyét nem közölték, és a független DNS-vizsgálatra is várni kell, a tudományos közvélemény egyelőre nem tekinti bizonyítottnak a klónbébi létezését. A cég mindazonáltal azt is közölte, hogy a következő hetekben egy észak-amerikai, egy európai és két ázsiai anyától összesen további négy szülés várható.
Az emberklónozási verseny másik világhíres kísérletét az olasz Severino Antinori doktor vezeti. Az orvos januárra várja az első újszülött világrajövetelét. A jogi tiltás kikerülésére még arra is hajlandó, hogy laborját egy nemzetközi vizeken járó hajón állítsa fel. Antinori korábban úgy nyilatkozott, szerinte a Clonaidnek nincs birtokában az emberklónozáshoz szükséges technológia. Axel Kahn, a szakág neves francia tudósa szintén kétségeit fejezte ki a géntérképek összevetésén alapuló bizonyításig. A klónozott embriók világrahozatalát már számos országban tiltják, s ezúttal is a leghatározottabban adott hangot tiltakozásának George W. Bush amerikai elnök és a Vatikán.


