Befektetői rekord Kínában
A külföldi cégek rekordösszeget, 52,7 milliárd dollárt fektettek be 2002-ben Kínában, ami 12,5 százalékos növekedést jelent, azaz valamivel lassabbat, mint az előző évi 14,9 százalék. A 2001. évi összeg 46,8 milliárd volt. A mérséklődő irányzat az idén folytatódik, de nem annyira, mint ahogy azt Kína ázsiai versenytársai szeretnék - írja a Reuters. A már megkötött szerződések értéke, a jövő alakulásának mutatója 2002-ben 82,8 milliárd dollár volt, ami 19,6 százalék növekedés, több, mint a tavalyelőtti 10,4 százalék. Az idei összeg a jegybank elemzője szerint a külföldön kibocsátott részvények nélkül elérheti az 55 milliárdot.
A Bloomberg hírügynökség a növekedés okaként említi Kína WTO-tagságát, amely megnyitotta az óriás országot a külföldi bankok, áruházak és biztosítótársaságok előtt. A központi hatóságokon kívül a helyiek is igyekeznek megkönnyíteni a külföldi vállalatok letelepedését. Az ENSZ jelentése szerint az amerikai gyáripari átlagbérek huszadrészére rúgó kínai bérek mágnesként vonzzák a külföldieket. Az exporton kívül a pekingi, sanghaji és más partvidéki nagyvárosok növekvő középosztálya is piacot jelent.
Egyes elemzőkre hivatkozva a Reuters ugyanakkor óvatosságra int: noha a terrorizmustól való félelem más ázsiai országokhoz képest vonzóvá teszi Kínát, a statisztika túlbecsülheti a beáramló tőke menynyiségét. A két legnagyobb forrás 2001-ben ugyanis Hongkong és a Virgin-szigetek volt. Az elemzők szerint egyes kínai cégek titokban külföldre viszik a pénzüket, majd befektetik Kínában a külföldieknek járó adókedvezmények kihasználása céljából.


