BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődöt jelenthet Venezuela

Cégek elleni katonai fellépés lehetőségére figyelmeztetett Hugo Chávez venezuelai elnök, miután az irányítása alatt álló hadsereg megszállt egy helyi Coca-Cola-palackozóüzemet. A pénzpiacokon eközben erősödnek az ország közelgő fizetésképtelenségével kapcsolatos aggodalmak. Ezeket Chávez nyilatkozataiban igyekezett ugyan eloszlatni, s egyúttal azt is közölte, "megnyerte az olajháborút" a hét hete sztrájkoló munkásokkal szemben, ám elemzők kételkednek az olajtermelés beígért gyors újraindításában.

Chávez vasárnap azt állította, hogy gyorsan újraindítja a hét hete tartó sztrájk következtében szinte teljesen leállt kőolaj-kitermelést, az olajfinomítókat, illetve az olajkivitelt lebonyolító kikötőket. A december 2-án kezdődött munkabeszüntetések előtt a világ ötödik legnagyobb olajexportőrének számító ország napi kitermelése 3 millió barrel volt, ez a múlt hétre külföldi becslések szerint 480 ezer barrelre esett (az előző heti 525 ezerről). Az elnök vasárnapi győzelmi jelentésében már aznapra 1,2 millió barrelt ígért (január végére pedig napi 2 milliót), a sztrájkoló munkások azonban csak 650 ezer tonnára tették a vasárnapi kitermelést.

Külföldi elemzők szintén kétlik, hogy gyorsan fel lehetne futtatni a termelést, annak dacára, hogy Chávez immár a hadsereget is felhasználja. "Ha utolsó katonánkat is be kell vetnünk a gazdaságunk szívét jelentő olajtársaságnak okozott további károk megakadályozására, akkor meg fogjuk tenni" - idézi az önmagát "olajparancsnoknak" nevező elnököt a Reuters.

Mivel a venezuelai állami bevételek fele az olajból származik, a pénzpiacokon egyre erősödik a találgatás az ország fizetésképtelenné válásáról. Chávez ezt maga igyekezett cáfolni a Bloombergnek adott interjújában és az ENSZ caracasi képviseletén is, mondván, országa a legkritikusabb pillanatokban is teljesítette fizetési kötelezettségeit. Mivel azonban a dollár iránti kereslet az elhúzódó válság következtében egyre nagyobb, s január elején a bankok néhány napra már leálltak, a találgatások nem szűntek meg.

A hadsereg Coca-Cola elleni fellépése egyébként újabb tápot adott azoknak a kritikusoknak is, akik kubai típusú kommunista gazdasági rendszer meghonosításának kísérletével vádolják Chávezt. Miután a katonák szétosztották a környékbeli szegények között az elnök szerint a sztrájkolók számára titkos készleteket gyűjtő üdítőital-palackozó termékeit, Chávez bejelentette, hogy parancsot adott hasonló "jogos" akciókra az alapvető élelmiszereket "felhalmozó" cégek ellen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.