Az e hét pénteki kormányülésen határoz a kormány a Gripen vadászrepülőgépek bérleti szerződésének ügyében. A korszerűbb vadászgépek lízingjének pénzügyi feltételeiről szóló tárgyalások folytatódnak, míg az újabb offset megállapodás már csak az aláírásra vár.
A kabinet múlt pénteken első olvasatban megtárgyalta a Honvédelmi Minisztérium (HM) előterjesztését a harci repülőgépek bérletéről, s az eredeti megállapodás módosítását célzó tárgyalások folytatása mellett foglalt állást, de egyelőre nem mondta ki a végső szót. Az előző kormány 2001 decemberében kötött egyezséget tizennégy, svéd-brit gyártmányú Gripen vadászgép bérbevételéről, de a honvédelmi tárca új vezetése a szerződés felülvizsgálatát követően annak módosítását kezdeményezte.
A HM álláspontja szerint az eredeti - jelenleg is hatályos - megállapodásban szereplő Gripenek csak korlátozottan alkalmasak a NATO-n belüli együttműködésre, míg a megállapodás felmondása esetén a kormánynak a 108 milliárd forintos bérleti díj 60 százalékának megfelelő kártérítési kötelezettséggel kellene szembenéznie. A svédek novemberben megtett ajánlata értelmében a pluszképességekkel felszerelt harci repülőgépek az eredeti 108 milliárdnál 15,2 százalékkal kerülnének többe.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint a svéd ajánlat a magyar igények jelentős részét teljesíti, és a finanszírozás is kedvezőbb feltételek mellett valósulhatna meg. Ennek ellenére a kormány arra utasította a minisztert, hogy a héten folytassák a tárgyalásokat a gyártókkal, éppen a finanszírozási feltételek további javítása érdekében. Az eredeti szerződés szerint a HM-nek 2003-2004-ben 35-35 milliárd forintot kellene törlesztenie. Az eddigi tárgyalások értelmében ez úgy módosulna, hogy az összegből a magyar fél 12-12 milliárd forintot fizetne ki közvetlenül, míg a fennmaradó hányadot svéd hitelből finanszíroznák. A kormány ennek részletei kapcsán kezdeményezett további egyeztetést, így várhatóan azt is megvizsgálják, hogy az eredetileg tervezett tízéves bérlet meghoszszabbításával miként lehetne a törlesztési feltételeken változtatni. Mindenesetre a kormány pénteken felhatalmazást adott a HM-nek, hogy még januárban utaljon át 12 milliárd forintot a svéd fél részére a vadászgépek bérleti díjának következő törlesztőrészleteként.
A bérleti szerződés módosítását célzó egyeztetésekkel párhuzamosan a felek az ezt kiegészítő ellentételezési szerződés újraírása érdekében is tárgyalásokat folytattak. Egyrészt az eredeti 108 milliárdos megállapodás 110 százalékának megfelelő offset összege a bérleti díj emelkedésével párhuzamosan növekedne. Másrészt a magyar fél kezdeményezésére egyes nagy hozzáadott tudást igénylő ipari termékek, valamint számítógépes szoftverek exportja, továbbá a gyógytu-rizmussal kapcsolatos magyarországi szállodaépítések is bekerülnének azon termékek, illetve beruházások körébe, amelyek elszámolhatók ellentételezésként. Az offset szerződés módosítását célzó tárgyalásokon a svéd és a magyar fél minden pontban megegyezett, s a tervek szerint az új megállapodást a bérleti szerződés módosításával egy időben írnák alá. (NIG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.