BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felkészületlen ellenőrök?

Kifogásolják a munkaadói szervezetek, hogy a színlelt vállalkozások kiszűrése jegyében az ellenőrök a vállalkozói szerződést átminősíthetik, ha az - megítélésük szerint - munkaviszonyt leplez. A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény tervezett változása továbbra is vitákat gerjeszt. A tervek szerint a jogszabály módosításával bővülne a vizsgálat alá vonható munkáltatók köre. Így a jogszabály hatálya kiterjedne a vállalkozási vagy megbízási szerződés keretében, illetve a társaságokban személyes közreműködéssel végzett munka szerint foglalkoztatókra is.

Emellett a törvénymódosítás a felügyelőt feljogosítaná arra, hogy a nyilvántartásokat legfeljebb három munkanapra bevonja, ha azokról az ellenőrzés helyszínén nem tud másolatot készíteni. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis azt mutatták, ha az ellenőr a helyszínen nem tudja többszörösíteni a vizsgált nyilvántartásokat, akkor azokat megmásítják. A tervezet készítői szerint a vizsgálat a módosítással már csak emiatt is hatékonyabbá válik.

A vállalkozói szerződések vizsgálatára, minősítésére szakmailag nincsenek kellőképpen felkészítve a munkaügyi ellenőrök - mondta Rolek Ferenc. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint elhibázott a koncepció, de ismerve a kormány szándékát, a tervezetet tavaszi ülésszakán valószínűleg elfogadja az Országgyűlés.

Ha az alvállalkozói szerződéseket is vizsgálhatják a munkaügyi ellenőrök, akkor kvázi az összes gazdasági kapcsolat vizsgálatára jogosultak lesznek - vélekedett Antalffy Gábor. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének elnöke úgy látja: a fővállalkozónak nincs rálátása például arra a munkaviszony megítélése szempontjából fontos momentumra, hogy az alvállalkozó hogyan gazdálkodik munkaidejével. Antalffy Gábor hozzátette: a munkaügyi ellenőrzés kérdése még nem lezárt, arról az országos szintű érdekegyeztető fórum keretén belül még tárgyalni fognak a felek.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség a helyszíni vizsgálat során azt ellenőrzi, hogy az adott dolgozó a munkáját munkaviszonyra jellemző körülmények közt végzi-e, vagy sem. Munkaviszonyra jellemző például az, amikor rendes munkaidőben, állandó felettesi utasítás lehetősége mellett történik a munkavégzés - tájékoztatott Békés András elnök. Érdeklődésünkre, hogy a munkaviszony megállapításához vizsgálják-e azt, hogy egy vagy több megrendelőnek számláz-e az alvállalkozó, azt felelte: ez a kérdés az adóhivatal hatáskörébe tartozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.