Bírálják a kac tervezetét
Számos ponton bírálják a zöld szervezetek a környezetvédelmi alap célelőirányzat (kac) idei pályázati felhívásának tervezetét. A több szervezet által aláírt közlemény szerint a pályázatot kiíró Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (Kövim) olyan változtatásokat tervez bevezetni a 27 milliárd forintos keret szétosztásának rendszerében, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg az alap felhasználásának hatékonyságát és a pénzosztás átláthatóságát.
A kifogásolt pontok között szerepel a pályázati keretöszszegek hiánya, így a civilek szerint nem tisztázott, ki és mikor dönt arról, hogy egy-egy célra összesen mennyi pénz fordítható. A kifogásolók szerint a pályázati kiírás tervezetéből az sem derül ki, hogy a pályázatok beadását követően a KvVM-nek milyen határidőket kell betartania a pályázókkal szemben. Igaz, ezeket a kac felhasználásának és ellenőrzésének szabályairól szóló, szerdán közzétett rendelettervezet már tartalmazza. Mindenesetre néhány szervezet még a tavaly májusban megítélt támogatásokhoz sem jutott hozzá. Az utófinanszírozási forma és a pályázati díj bevezetése különösen a kisebb pályázókat érinti hátrányosan.
A pályázat magánvállalkozásokat érintő legfontosabb változtatásai közé tartozik, hogy a vállalatok mostantól csak kamattámogatást igényelhetnek a kac-tól. Emellett a jövőben csak azok a kérelmezők kaphatnak támogatást, akik rendelkeznek a pályázatban szereplő tevékenységekhez szükséges engedélyekkel.
A Kövim múlt héten tette közzé a kac és a vízügyi célelőirányzat idei pályázati felhívásának tervezetét. Ennek kapcsán az érintettek a hét elejéig tehették meg észrevételeiket, s várhatóan a végleges pályá-zatot is napokon belül kiírják. (VG)


