Blair esélyt kínál Bagdadnak
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország hétfőn terjesztett új határozati javaslatot a Biztonsági Tanács elé, amely szerint Irak megsértette kötelezettségeit, és elszalasztotta az utolsó lehetőséget arra, hogy elkerülje ennek súlyos következményeit. Egyidejűleg Francia-, Német- és Oroszország Kína támogatásával olyan memorandumot köröztetett a BT tagjai között, amely szerint meg kell hosszabbítani az ENSZ fegyverzetellenőreinek iraki mandátumát, s nekik háromhetenként, majd 120 nap múlva jelentést kell tenniük arról, mit végeztek.
A BT öt állandó tagja így két táborra oszlott. Mindkettő névleg Irak lefegyverzése mellett áll ki, de míg az angolszász álláspont szerint ez már csak fegyveres úton (háborúval) érhető el, addig a másik három a békés megoldás mellett tette le voksát, habár a Financial Times szerint a francia ihletésű memorandum arra is jó lehet, hogy "menekülési útvonal" kiindulópontjául szolgáljon Párizsnak, ha Irak nem működik együtt; a rakétaügyben tett Szaddám-nyilatkozat éppen ilyen esetnek minősülhet.
A válságon belüli válság újabb feszültségeket gerjesztett az Európai Unión belül is, ahol két személy is foglalkozik külpolitikai kérdésekkel: Chris Patten külügyi biztos és Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő. Az EU-ban jelenleg a brit-spanyol tandemmel szemben exponálta magát a francia-német kettős, s Brüsszelben azt az ellentmondást igyekeznek feloldani, amely a "közös" és az "egységes" külpolitizálás között mutatkozhat. Solana mindenesetre egy hétfői vacsorán elismerte, hogy a közös külpolitika kudarcot vallott.


