Elbírálták a kistérségi támogatási alap tavaly novemberben kiírt pályázatait. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) területfejlesztésért felelős politikai államtitkára elmondta: a rendelkezésre álló 1,4 milliárd forintból 207 pályázat kap támogatást. Az állami forrás segítségével összességében 3,7 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg. A felhívásra 654 jelentkezés érkezett, amiből 43 nem felelt meg a feltételeknek; mintegy 400-at pénzhiány miatt kellett elutasítani.
A kistérségi támogatási alap tavalyi létrehozásával a területi különbségek csökkentését, a hátrányos helyzetben lévő kistérségek támogatását kívánja segíteni a kormány. Ebben a 42 leghátrányosabb helyzetű kistérség önkormányzatai, vállalkozói, területfejlesztési, gazdasági társaságai vehettek részt. A programkészítést is támogatta az alap. Kivételesen indokolt esetben az önhibájukon kívül forráshiányos önkormányzatoknak nem kellett az előírt önrészt biztosítani. Az idei költségvetésben 2 milliárd forintot különítettek el a kistérségi támogatási alap számára. Az idei tapasztalatok kiértékelése után hamarosan közzéteszik az ez évi pályázatokat.
Döntés született arról, hogy a 94 hátrányos helyzetű kistérség közül a 42 legrosszabb helyzetben lévő a beruházásokhoz 20 százalékkal többet kaphat az előírt állami támogatásnál, a további 52 kistérség esetében pedig 10 százalék lehet a plusztámogatás - közölte Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Új elemként jelent meg az idei büdzsében a terület- és településfelzárkóztatási célelőirányzat is: a 12 milliárd forint a zsáktelepülések elérhetőségének javítása, a hátrányos helyzetű területek tőkevonzó képességének erősítése és az infrastruktúra fejlesztése mellett elősegíti a térségi szereplők felkészítését az uniós tagságra. Szintén új a vállalkozói övezetek 1 milliárd forintos támogatása. Várhatóan ma kerül a kormány elé a hét hátrányos helyzetű megye támogatásával kapcsolatos jogszabálytervezet, ami további 14 milliárd forinttal növelheti a területfejlesztési támogatások keretét. (KÁ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.