BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éles hangú MSZP-s bírálat

Úgy tűnik, a kormány elfeledkezett a szavazók tájékoztatásáról - fogalmazott az EU-kampányról szólva az MSZP honlapján megjelent interjúban Tóbiás József pártigazgató. A kormányszóvivő lapunknak nyilatkozva csupán ennyit mondott: "12 év elmaradását kellett 6 hónap alatt behozni, elismerem, ez nem kis feladat."

A szocialista pártvezetést is meglepte az a nyilatkozat, mely az MSZP hivatalos honlapján jelent meg múlt pénteken, és amelyben Tóbiás József pártigazgató élesen bírálta a kormányt az eddigi EU-val összefüggő tájékoztatás elégtelenségéért. Az érintett lapunknak nem kívánt nyilatkozni, ám az interjúban azt mondta: "az elmúlt két hétben kiderült számára, hogy hiányoznak a megfelelő előkészületek a kormány által tervezett kampányhoz". Azt elismerte, hogy eddig az MSZP sem kezdett önálló korteskedésbe, de mint fogalmazott, "hónapokon át mondták nekem, hogy semmit sem kell tennem a népszavazás előkészítésére, mert ez a kormány feladata, és már intézik..."

Úgy tűnik, hogy bár a kormány aláírta a megfelelő szerződéseket, meghatározta a költségeket, de elfelejtkezett a szavazók tájékoztatásáról".

Információink szerint valóban egyre nagyobb az elégedetlenség az MSZP-n belül: sokan úgy vélik, a kampány tájékoztató részét már el kellett volna kezdeni, a szakmai információk átadására rövid a népszavazásig hátralévő két hónap. További hiányosságként vetik fel, hogy a megyei és helyi pártvezetők, képviselők el vannak zárva a kormányzati információktól, nem, vagy csak nehezen jutnak hozzá megfelelő adatokhoz, háttéranyagokhoz. Információink szerint Tóbiás József pénteken találkozik Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

A MSZP február 15-én egy budapesti nyitórendezvénnyel kezdi meg EU-kampányát, mely a tervek szerint a népszavazást követően is egy évig tart majd. A Világgazdaság úgy tudja, Ron Werber, a szocialisták tavaszi győztes hadjáratának irányítója segíti majd a pártkampányt. Erre utal az is, hogy az egy évvel ezelőtti módszerek köszönnek majd vissza: a pártaktivisták az utcákon szóróanyagokkal és egyéb módon, "személyesen megszólítva a választókat" próbálnak agitálni.

A kormány-tisztségviselők lapunknak úgy vélekedtek, a mozgósító, a szűk értelemben vett igen-kampányra elegendő akár három hét is. Ennek fényében ütemezi munkáját a közalapítvány, és előzőleg indul a minisztériumonkénti, szakterületekre lebontott tájékoztató korteskedés is. A tárcák ezt saját elképzeléseik és költségeik alapján folytatják majd. A Világgazdaság kérdésére Gál J. Zoltán kormányszóvivő csupán a következőket fűzte hozzá a fentiekhez: 12 év elmaradását kellett 6 hónap alatt behozni, elismerem, ez nem kis feladat. A kormány tagjait meggyőzte az EU Kommunikációs Közalapítvány beszámolója. A kampányban mindenki szerepet vállal, az MSZP is, és bízom abban, hogy az ellenzék szintúgy, mondta a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.