BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Greenspan kételkedik a gyors kilábalásban

A vállalati kiadások növekedése arra enged következtetni, hogy az amerikai gazdaságban elindult a kilábalás folyamata - fogalmazott Alan Greenspan az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt tartott beszédében. A központi bank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke ugyanakkor hozzátette: jelenleg még kérdéses, hogy az iraki és észak-koreai konfliktusból eredő nemzetközi bizonytalanságok megszűnése valóban a jelenleg prognosztizálhatónál nagyobb ütemű élénküléshez vezet-e.

A szakember szerint a háztartások az utóbbi időben kellő mértékben költekeztek, emellett pedig észlelhető volt némi keresletnövekedés az üzleti szférában is. Létfontosságú, hogy ez a kiadási szint stabil alapokon álljon és tartós lehessen. Ám ehhez szükség van a vállalati árrések és eredmények jelentős növekedésére, valamint a gazdaságot jelenleg övező bizonytalanságok csökkenésére. Kérdéses azonban, hogy pusztán a bizonytalanságok mérséklődése elegendő-e a gazdasági növekedés fellendítéséhez. "Ha ismét kiszámíthatóbbak lesznek a körülmények, csak akkor tudjuk megmondani, hogy fundamentálisan rend van-e a gazdaságban, és megvan-e a növekedéshez a kellő tartalék. Ugyanakkor az is kiderülhet, hogy azok a gondok, amelyeket idáig átmenetinek gondoltunk, valójában lényegi feszültségeket és egyensúlytalanságot rejtenek" - fűzi hozzá Alan Greenspan. Ez utóbbi esetre a gazdasági ösztönzőrendszerek újragondolását és a fiskális, illetve monetáris lépések előtérbe helyezését javasolja a pénzügyi vezető. Ezzel gyakorlatilag megerősítve a Goldman Sachs és a Credit Suisse First Boston befektetési bankok által a közelmúltban közzétett tanulmányokat, amelyek szintén megkérdőjelezték, hogy a gazdaság talpra állásának egyetlen lényeges akadálya a világgazdasági bizonytalanság lenne.

A stabil alapokon álló növekedéshez tehát szükség van a 2,23 ezer milliárd dolláros amerikai költségvetés mellett mutatkozó, idén várhatóan 300 milliárd dollárra dagadó költségvetési hiány megfelelő kezelésére. Lényegi továbbá, hogy a Bush-adminisztráció által meghirdetett 695 milliárd dolláros, tíz évre szóló gazdaságélénkítő program milyen eredménnyel jár majd. A monetáris politikáról szólva a szakember igazolva látja a Federal Reserve novemberi kamatvágását, amely képes volt meggátolni a tovaterjedő gazdasági lanyhulás állandósulását és az inflációs szint kívánt mérték alá szorulását. (MDE)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.