BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három vállalat, három kiút

A Dunaferr Rt. évi másfél millió tonnás termelésével az ország legjelentősebb acélipari vállalata: 86 százaléka van állami kézben (a többi önkormányzatokéban), a kormány tavaly decemberi döntése értelmében erre az idén vevőt kell találni. Rövidesen megjelenik a privatizációs tanácsadó kiválasztását szolgáló pályázat.

A teljes acélvertikumú, főként lapostermékekre szakosodott csoportnál a hagyományos acélgyártási alaptechnológiákat a kokszot előállító Dunaferr DBK Kokszoló Kft.-be és az előállított acél meleghengerlését is végző Acélművek Kft.-be telepítették. A technológia második szakaszát a hideghengermű (DWA Dunaferr-Voest Alpine Hideghengermű Kft.), a harmadikat a hagyományos továbbfeldolgozó cégek alkotják. A háromból elsősorban az első technológiai szakasz, az alapvertikum veszteségei és fejlesztési igényei teszik leginkább sürgetővé a tőkebevonást.

A potenciális vevők érdeklődését növelheti az acélipari konjunktúra lassú emelkedése, Magyarország EU-csatlakozása és a hazai acélfelhasználás rendkívül dinamikus növekedése, valamint a Dunaferr csoport piacának jelentős értéke. Szakmai körök a szlovákiai VSZ Kosicét megvásárolt US Steelt és az angol-indiai LNM Holdingot tartják esélyesnek, de vannak más érdeklődők is.

A privatizációra való felkészülés jegyében tavaly stabilizációs program indult a Dunaferrnél. Széles körű cégösszevonásokról és átszervezésekről döntöttek. A tavaly egymaga közel 7 milliárd forintos veszteséget okozott Acélművek Kft.-t beolvasztották a Dunaferr Rt.-be. A 8500 dolgozó egy része várhatóan távozik az acélműből, s kistérségi programokban kap munkát. Külső segítséget is kapott a Dunaferr. Az ÁPV Rt. a cég likviditási helyzetének javítására 6,5 milliárd forint értékben olyan vagyonelemeket vett át tőle az elmúlt év végén, amelyek nem tartoznak szorosan a társaságcsoport alaptevékenységéhez. A 64 milliárd forintos hitelállományú cég 11,8 milliárdos szindikált új hitelből részben átütemezte adósságait. Az év utolsó hónapjaiban már nem termelt veszteséget a csoport, az éves szinten 11 milliárdos mínuszt pedig az idén várhatóan nullszaldó váltja fel, 150-160 milliárd forintos árbevétel mellett.

A szállítási költségek tekintélyesek. A társaság Lengyel-, Cseh- és Oroszországból vásárolt kokszszénből dolgozik, ehhez oroszországi, ukrajnai, svédországi és dél-afrikai vasércet importál. A fuvarozási költségek szerkezetét 1993-ban a délszláv háború miatt részben ésszerűsítették, a Dunáról vasútra és közútra terelték. Az utóbbi két szállítás jobban programozható, mint a vízi.

Kitörési pont a feldolgozott termékek jelenleg alacsony, 10 százalék körüli arányának növelése. A bevonatos lemezek részarányát legalább 25 százalékosra kellene emelni (ez az arány jellemzi a fejlettebb acélipari vállalatokat). Indokolt lenne az összkibocsátást a gazdaságilag ésszerű mennyiség alsó határára, 2,5 millió tonnára növelni, de ezek a beruházások már az új tulajdonosra várnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.