Kurátorokat választanak
Hétfőn választja meg az MTV kuratóriumi elnökségét a parlament. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság tegnapi ülése után hangsúlyozta: a harmadik jelölési eljárást követően az Országgyűlésnek kötelessége dönteni, hogy biztosítsák a televízió működését. A kuratórium elnökségének mandátuma február 7-én járt le.
Az ellenzéki pártok között ugyanakkor tegnapig sem született közös egyetértés a kuratórium létszámáról, illetve azon belül a Fidesz és az MDF képviseletének arányáról. Szili Katalin szerint akár még az is elképzelhető, hogy hétfőn nem nyolc-, hanem tíztagú elnökséget választanak.
Problémát jelenthet, hogy a Fidesz, tiszteletben tartva a Legfőbb Ügyészség (LÜ) azon jelzését, hogy a kurátorok mandátuma december 6-tól megszűnt, új tagokat - Mészáros László, Kiss Antal, Lovas Lajos - jelöl. Ismeretes: az LÜ döntését azzal indokolta, hogy a médiatörvény értelmében a testületnek december 6-áig ki kellett volna írnia az új MTV-elnöki pályázatot, ami elmaradt. Az MDF ugyanakkor régi jelöltjét, a grémium korábbi elnökét, Bakó Lajost is delegálná. Nincs egyezség a kérdésben a kormánypártiak oldalán sem. Amíg az MSZP újakat - várhatóan Czeglédy Lászlót és Farkasné Gábor Alizt - jelöl, addig az SZDSZ a korábbi kurátorokat: Kozák Mártont és Haraszti Miklóst küldené a grémiumba.
Az LÜ mindenesetre kivár, azonban elképzelhető, hogy korábbi véleményezése mellett egy esetleges régi-új helyzet után bírósághoz fordul. Szili Katalin elmondta: a mai határidőig minden frakciótól jelölést vár. Várhatóan egyébként hétfőn ORTT-elnököt is választhat a parlament, amennyiben a köztársasági elnök is jelöli a pozícióra Hajdú Istvánt. (SK)


